Férfi kézi Eb: bocsánatot kért tettéért a szurkolókra köpő montenegrói szélső

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.17. 15:39
Mint arról beszámoltunk, a Montenegró–Észak-Macedónia (28–24) mérkőzés után Marko Laszica, a montenegrói válogatott szélsője az ellenfél szurkolóira köpött. A 33 éves játékos elmondta, a drukkerek pénzérmékkel dobálták a meccsen, s többször is felé köptek – írja a vijesti.me.


Laszica elmondta, felzaklatták a mérkőzésen történtek, ezt torolta meg, de elismerte, hogy hibázott.
Laszica elmondta, felzaklatták a mérkőzésen történtek, ezt torolta meg, de elismerte, hogy hibázott.

„Szeretnék bocsánatot kérni, és elmagyarázni a helyzetet. A meccsen megdobáltak pénzérmékkel, köptek is felém, a lefújás után pedig az északmacedón válogatott egyik szurkolója még akkor is köpött, amikor a közelében voltam. Ezt toroltam meg, hibáztam, elnézést kérek” – mondta el Lasica.

Az EHF fegyelmi bizottsága megbüntette a 33 éves játékost, az ítélet szerint Laszica 5 ezer eurós (1.7 millió forintos) pénzbüntetésben részesült, amelyből 2 ezer eurót két év próbaidőre felfüggesztettek.

Az eset a videó elején, a 10. másodperctől



AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 2 2 64–44 +20 4
2. Montenegró 2 1 1 49–54 –5 2
3. Szlovénia 2 1 1 50–59 –9 2
4. Észak-Macedónia2249–55–60

KÉZILABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
A-CSOPORT (Debrecen, Főnix Aréna)
18.00:
Szlovénia–Montenegró (Tv: M4 Sport)
20.30: Dánia–Észak-Macedónia
C-CSOPORT (Szeged, Pick Aréna)
18.00:
Horvátország–Ukrajna
20.30: Franciaország–Szerbia (Tv: M4 Sport)
E -CSOPORT (Pozsony, Ondrej Nepela Arena)
18.00:
Spanyolország–Bosznia-Hercegovina 1
20.30: Svédország–Csehország
F-CSOPORT (Kassa, Steel Aréna)
18.00:
Orosz csapat–Szlovákia
20.30: Norvégia–Litvánia

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
1 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
2 órája

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
5 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

A németek visszavágnának Dániának a férfi kézilabda Eb-döntőben

Kézilabda
2026.02.01. 10:40

Izland megszorongatta a társházigazdát, de Dánia jutott be a férfi kézilabda Eb döntőjébe

Kézilabda
2026.01.30. 22:14
Ezek is érdekelhetik