Női kézi El: a Mosonmagyaróvár csoportkörös lesz

2021.07.12. 17:09
null
Gyurka János (középen) csapata a csoportkörben kezdi meg nemzetközi szereplését (Fotó: Tumbász Hédi)
A második idényére készülő női Európa-ligában – a korábbi EHF-kupa utódjában – a tavalyinál öttel több, összesen 39 csapat indul majd. Az EHF elkészítette a kiemelési listát, amelyben az szerepel, hogy a magyar bajnoki bronzérmes Mosonmagyaróvár rögtön a csoportkörben kap szerepet. Ugyanakkor a címvédő és új néven szereplő Les Neptunes de Nantes csapata a harmadik selejtezőkörben kezd.

 

Szintén a harmadik körben, a november 13-14-i hétvégén indul a kupasorozat a Vác és a DVSC számára, míg a második selejtező körben, október 16-17-én kezd az MTK.

A kék-fehérek nem kiemeltként erősebb besorolású ellenféllel szemben lépnek pályára a második selejtezőkörben, míg a Vác és a DVSC egyaránt kiemelt lesz a harmadik fordulóban így mindenképpen gyengébb ellenfelet kapnak majd – legalábbis papíron.

A selejtezők sorsolását július 20-án rendezik, a január 8-tól február 20-ig tartó csoportkör sorsolását november 25-én tartják, a női Európa-liga négyes döntőjének sorsolása jövő év áprilisában lesz, a final fourt pedig május 14-15-én rendezik – a helyszínt később jelölik ki.

Legfrissebb hírek

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Másodfokon megkapta az engedélyt, indulhat a női kézi NB I-ben a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2026.07.28. 18:17

Újabb fejezetekkel bővült a mosonmagyaróvári licencügy

Kézilabda
2026.07.16. 17:05

Női kézi El: Szabó Edina csapata vár a Vácra a selejtező 2. fordulójában

Kézilabda
2026.07.14. 11:52

A Mosonmagyaróvár elsőre nem kapott licencet a női kézilabda NB I-re

Kézilabda
2026.07.10. 11:02

Női kézilabda NB I: a Mosonmagyaróvár meghosszabbította Tóth Eszter szerződését – hivatalos

Kézilabda
2026.07.09. 11:33

Női kézi El: csoportkörös a Debrecen

Kézilabda
2026.07.06. 14:29