Női kézi: a Fradi korábbi szélsőjével erősített a Budaörs

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.03. 13:23
null
Tóth Melinda (Fotó: budaorshandball.hu)
A rutinos balszélső, Tóth Melinda a női kézilabda NB I-ben szereplő Budaörsnél folytatja a pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

A 26 éves szélső, Tóth Melinda a 2014–2015-ös évadban bajnoki címet nyert a Ferencvárossal. Azóta erősítette az MTK-t, a Debrecent, a Mosonmagyaróvárt és a Vasast is. Az előző évadban az NB I-be feljutó angyalföldieknél 20 bajnoki mérkőzésen 90 gólt szerzett.

„Emberpróbáló, nehezebb időszakot követően a Vasasban újra felépítettem magam. Egyre jobban ment a játék a bajnoki címmel és feljutással záruló, koronavírussal tarkított szezonban. Ezúton is köszönöm, hogy ehhez minden körülményt biztosított a klub számomra. Úgy érzem, most jött el az ideje a váltásnak, új impulzusokra, friss lendületre van szükségem, hogy még egy szinttel magasabbra lépjek. Budaörs a főváros közvetlen közelében minderre remek lehetőséget kínál, minden adva van az NB I-es kiteljesedéshez. Csupa jó emlékem van a közös meccsekről, várom már, hogy személyesen is megtapasztaljam a híresen jó, családias, pozitív légkört. A rutinom mellett nagy harcosnak tartom magam, bármit megtennék a csapatomért és a társaimért. Örök maximalistaként az utolsó percig hajt a bizonyítási vágy, keményen megyek előre. Sok még a kérdőjel az ellenfelekkel és az erőviszonyokkal kapcsolatban, de formálódó keretünk sokra hivatott. A bennmaradás alapelvárás, de a képességeink alapján szerintem az első nyolcba is beférhetünk. Izgatottan várom már, hogy tömött lelátók előtt játszhassak Budaörsön” – nyilatkozta Tóth Melinda a klub honlapjának.

Legfrissebb hírek

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24
Ezek is érdekelhetik