Férfi kézi BL: Itt már mindenki úgy teljesít, mintha nem lenne holnap – David Davis

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2021.05.13. 10:21
null
A csoportkörben Petar Nenadics és Andreas Nilsson vezérletével nyert Nantes-ban a Telekom Veszprém (Fotó: Szabó Miklós)
A Nantes-tal játszik a BL négyes döntőjébe jutásért a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely ha nyer, nyolc éven belül hetedszerre lehet ott Kölnben.

 

 

Több mint egy hónap után játszik újra Bajnokok Ligája-mérkőzést a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely simán jutott túl a csoportkörön és a nyolcaddöntőn is. A kieséses szakasz első körében az északmacedón Vardart mosta le több mint magabiztos, 80–57-es gólkülönbséggel a pályáról és ejtette ki a sorozatból.

A Nantes ellen már a négyes döntőbe jutás a cél, David Davis együttesével szemben ezúttal nem is lehet más az elvárás, minthogy ott legyen Kölnben, ami az elmúlt hét évben hat alkalommal sikerült a klubnak, csak a 2017–2018-as idény maradt ki, akkor a dán Skjern bizonyult jobbnak két góllal. Ezúttal a veszprémi gárda ellenfele az erős mezőnyből talán kicsit lefelé lóg ki, a franciákkal azonban nem árt vigyázni: történetük során csak egyszer jutottak be a final fourba, éppen akkor, amikor a Veszprémnek nem sikerült ugyanez.

A csoportkörökben az Építők Petar Nenadics és Andreas Nilsson vezérletével 28–24-re legyőzte idegenben őket, aztán az egyik játékvezető pozitív koronavírustesztje miatt elhalasztott veszprémi visszavágót 5–5-tel írták jóvá, és Alberto Entrerríos (David Davis egykori csapattársa, három BL-trófeát és egy világbajnoki aranyat nyertek egymás oldalán) alakulata csak a 6. helyet csípte el a B-csoportban. A legjobb tizenhat között viszont a 2016-os BL-győztest, a Talant Dujsebajev vezette lengyel Kielcét győzte le, amelynek kulcsfigurája a sorozat góllövőlistájának vezetője, az edző fia, a spanyol Alex Dujshebaev. És ha már a góllövőlistánál járunk, a franciák balszélsője, a spanyol válogatott Valero Rivera a második helyen áll 76 találattal.

„Mindegyik csapat, amelyik elérte a negyeddöntőt, azért van itt, mert megérdemli– fogalmazott David Davis a klub honlapján. –Itt már mindenki úgy teljesít, mintha nem lenne holnap. A Nantes remekül játszik, és valószínűleg harmadik helyen fejezi be a francia bajnokságot. Nagyon jól támad, kiválóan kontrázik és a védelme is egyben van, továbbá jól lövi a büntetőket. Nehéz ellenfél, hiszen a játékosai remek formában vannak. Kemény negyeddöntő lesz!”

A szerdán Nantes-ba érkező Telekom Veszprém tehát esélyesebbnek számít, de egyáltalán nem lesz egyoldalú a harc: a franciák ugyan csak ritkán szereztek skalpokat a évadban, de akkor olyan nagyokat, mint a THW Kiel, az Aalborg és a Kielce, sőt, a francia bajnokságban idegenben a PSG-t is legyőzték.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Május 13., csütörtök:
18.45:
Aalborg (dán)–Flensburg (német) (Tv: Sport1)
20.45: HBC Nantes (francia)–Telekom Veszprém (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Szerdán játszották:
Meskov Breszt (fehérorosz)–Barca (spanyol) 29–33 (16–17)
Ld: Vailupau 11, ill. Mem 9
THW Kiel (német)–PSG (francia) 31–29 (14–15)
Ld: Reinkind 10, ill. Nahi 8

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
6 órája

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49
Ezek is érdekelhetik