Férfi kézi El: szűken kaptak ki Szitáék a negyeddöntő első meccsén

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.04.13. 20:27
null
Mirsad Terzic és Szita Zoltán védekeznek egymás mellett (Fotó: EHF)
A Szita Zoltánt is foglalkoztató lengyel Wisla Plock három góllal kikapott idegenben a GOG-tól a férfi kézilabda Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Fordulatos meccset játszott a korábbi veszprémi tréner, Xavier Sabaté lengyel csapata, a Plock Dániában. A GOG a második félidő közepén nyolccal is vezetett, innen mínusz egyre visszajött a lengyel együttes, a vége közte három lett a hazaiaknak. A Plock magyar válogatott balátlövője, Szita Zoltán öt lövésből két gólt ért el.

A Magdeburg fél lábbal már a négyes döntőben érezheti magát, miután hattal nyert a Kristianstad otthonában. A német csapat izlandi szélsője, Ómar Ingi Magnússon 12 gólt szerzett, míg a kapuban Jannick Green 13 védéssel járult hozzá a sikerhez.

A Csehovszkije Medvegyi a 13 gólos Alekszandr Kotov vezérletével egygólos előnyt harcolt ki a Löwennel szemben, pedig az első félidőben még mínusz hatra is állt. Ettől függetlenül meglepetés lenne, ha nem a német csapat nyerné meg ezt a párharcot.

A Montpellier egy gólgazdag második félidővel, a nyolcgólos Valentin Porte vezérletével három találatnyi előnyt harcolt ki a Füchse Berlin elleni visszavágóra.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

GOG (dán)–Wisla Plock (lengyel) 30–27 (17–12)
Csehovszkije Medvegyi (orosz)–Rhein-Neckar Löwen (német) 33–32 (15–19)
Kristianstad (svéd)–Magdebug (német) 28–34 (13–16)
Montpellier (francia)–Füchse Berlin (német) 32–29 (13–11)

Legfrissebb hírek

A dán szakértők sem értik, miért maradt el a magyar hétméteres a svédek elleni végjátékban

Kézilabda
2026.01.28. 08:00

Rosta Miklós: Amíg itt vagyunk az Eb-n, küzdünk és harcolunk az utolsó percig

Kézilabda
2026.01.27. 22:39

Szita Zoltán: Lassan majdnem minden poszton bevethető vagyok

Kézilabda
2026.01.17. 20:42

Szita Zoltán: Majdnem mindent eltitkoltunk a taktikánkból

Kézilabda
2026.01.09. 21:44

Európai kézilabdaligák: Ogonovszkyék és Fazekasék is nyertek

Kézilabda
2025.12.17. 23:22

EHF: így változik a BL- és El-helyek kiosztása a férfi kéziseknél

Kézilabda
2025.12.15. 14:55

Európai kézilabdaligák: tizenhárom magyar gól Plockban

Kézilabda
2025.12.14. 09:16

Európai kézilabdaligák: háromszor három magyar gól Plockban

Kézilabda
2025.12.09. 08:30
Ezek is érdekelhetik