Késsel, hittel – Papp Bálint jegyzete

Túlzás lenne állítani, hogy nullától huszonnégy óráig forgattuk magunkban a kést a női kézilabda Európa-bajnokság kapcsán az elmúlt csaknem két hétben, már csak azért sem, mert néha ki kellett venni, hogy megtöröljük...

Komolyra fordítva a szót, felesleges nemzethalált vizionálni a magyar válogatott szempontjából kedd este, a középdöntő harmadik, utolsó mérkőzésével befejeződött dániai kontinenstornával kapcsolatban, ahogy természetesen hurráoptimizmusra sincsen semmi okunk. Valami nagyon nem klappolt nemzeti csapatunknál, ez tisztán látszott, és ennek – miként a sikernek is – több összetevője van. Számtalanszor elhangzott már, hogy egy női világversenyen tényleg bármi megtörténhet, eleve hektikus és kiszámíthatatlan, az idei Eb-n pedig a koronavírus-járvány miatt végképp nehéz volt jósolni. A mieinkkel szemben nem is állított konkrét helyezés(ek)ben meghatározott célt a hazai szövetség, ami elsülhetett volna úgy is, hogy a jövő márciusi, győri olimpiai selejtezőtornára készülő válogatottunk felszabadultan, teher nélkül vívja meg a csapat építése, csiszolása és fejlődése szempontjából (is) kulcsfontosságú Eb-találkozókat. Sajnos nem így történt. Volt olyan időkérés, amikor a két szövetségi kapitány, Danyi Gábor és Elek Gábor a több hitet hiányolta, szóba került az „elanyátlanodás”, hogy a rivális felülmúlta a mieinket mentálisan és akaratban, maguk a kerettagok is a bennük lévő gátakról és görcsökről beszéltek. Finoman fogalmazva sem szívderítő, sőt, egyenesen elkeserítő és dermesztő, ha egy nagy torna során ilyen gondokról kell beszélni, de inkább most bukjanak ki ezek a problémák, mint, mondjuk, márciusban. Bőven van még teendő tehát szakmai és mentális téren, de azt se felejtsük el, hogy az alig egyhetes közvetlen Eb-felkészülést megelőzően ősszel és tavasszal is csak egy-egy összetartás erejéig gyakorolt együtt a csapat, amely a svédek elleni november végi két edzőmeccset leszámítva felkészülési mérkőzést sem vívott. A vírus rendkívüli módon sújtotta az NB I-es csapatokat, a karanténok és a kényszerszünetek miatti meccshiány pedig éreztette is a hatását, a válogatott kerettagok nincsenek játékban, formán kívül teljesítenek.

Ilyenkor év végén, egy-egy női világesemény idején mindenkinek megvan a véleménye a magyar válogatott szerepléséről, az egész női elitben talán a magyar játékosokon a legnagyobb a nyomás és az elvárás ilyen téren a szurkolók és a közvélemény részéről – ezt a terhet ugyanakkor egy profi sportolónak el kell bírnia. Ahogy Elek fogalmazott a németektől elszenvedett középdöntős vereség után: ez is egy képesség, és aki nem tud túllépni a gátakon, annak nem biztos, hogy helye van a keretben.