Férfi kézi BL: a Veszprém félmillió euróért is harcol Kölnben

Vágólapra másolva!
2020.12.23. 09:55
null
A Barcelona a PSG-t, a Veszprém a Kielt kapta az elődöntőben a final four novemberi sorsolásán (Fotó: EHF)
Félmillió eurót kap a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének győztese, amelyben a Telekom Veszprém is szerepel.


Az európai szövetség (EHF) úgy döntött, hogy az eredeti terveknek megfelelően osztja ki a pénzdíjakat az eseményen. A második helyezett 250 ezer eurót, a harmadik 150 ezret, a negyedik 100 ezret kap.

A Veszprém a december 28-án és 29-én sorra kerülő Final Four elődöntőjében a német THW Kiel ellen lép pályára, a másik ágon Barcelona–Paris Saint-Germain mérkőzés lesz.

Az EHF azt tervezte, hogy mivel a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt az előző idény, a négyes döntő összdíjazásából 250 ezer eurót azoknak a csapatoknak a kártalanítására fordít, amelyek nem vehettek részt a kieséses szakaszban. Sajtóértesülés szerint azonban marad az eredeti díjazás.

A férfi BL a csoportkör után, a rájátszás első fordulója előtt szakadt félbe. A negyeddöntőbe jutásért a Veszprém a lengyel Orlen Wisla Plock, a MOL-Pick Szeged a címvédő északmacedón Vardar Szkopje csapatával találkozott volna, majd továbbjutás esetén a negyeddöntőben a két magyar csapat egymással játszott volna. Az EHF azonban áprilisban úgy döntött, törli a kieséses szakaszt, és a csoportok első két helyezettjei mérkőzhetnek a BL serlegért.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2019–2020
FINAL FOUR (KÖLN)
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
December 28. (hétfő)
18.00:
Barcelona (spanyol)–Paris SG (francia)
20.30: THW Kiel (német)–TELEKOM VESZPRÉM (magyar)

December 29. (kedd)
18.00:
bronzmérkőzés
20.30: döntő

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Eredményes volt a horvát kézikapitány kifakadása, változtat az EHF az Eb lebonyolításán

Kézilabda
2026.01.30. 14:21

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

„Úgy pakolnak fel minket a buszra, mint a fagyasztott csirkéket” – kifakadt a horvát kéziválogatott szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.01.29. 20:30

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik