Női kézi: Klujber Katrin sajnálja, hogy nem sikerült felvenni a tempót

Vágólapra másolva!
2020.11.08. 13:31
null
Klujber (jobbra) és Snelder ezúttal ellenfélként találkoztak a pályán (Fotó: Tumbász Hédi)
Mint ismert, a Ferencváros 11 gólos, súlyos vereséget szenvedett Érden a német Bietigheimtől a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 7. fordulójában. A mérkőzést követően a Ferencváros átlövője, Klujber Katrin és a jelenleg a németeknél szereplő, de korábban a Fradiban játszó holland beálló, Danick Snelder is elmondta a véleményét.

A Ferencváros átlövője, Klujber Katrin a Bietigheim ellen hét gólt szerzett, s ezzel ő lett a zöld-fehérek legeredményesebb játékosa – holtversenyben a szintén hétig jutó Kovacsics Anikóval. Klujber meglátása szerint a súlyos vereséget elsősorban annak „köszönhette” az FTC, hogy a meccs elején nem tudta felvenni a németek diktálta tempót.

„Nagyon sajnálom, hogy így alakult a mérkőzés, nem így készültünk, de nem gondolom, hogy ekkora lett volna a különbség, ha az elején felvesszük a Bietigheim tempóját, mert tényleg lelassultunk. Utána hiába próbáltunk harcolni, már nem sikerült visszahoznunk az eredményt” – fogalmazott Klujber a 35–24-re elvesztett meccs után.

Nem átlagos volt a szombat a nyáron még a zöld-fehéreket erősítő Danick Snelder számára sem, aki ma már – rövid siófoki kitérő után – a németek kézilabdázója. A holland világbajnok október végén igazolt Siófokról a Bietigheimhez, s első Bajnokok Ligája-meccsét vívta új együttesében.

„Különleges mérkőzés volt ez nekem. Hektikus hónapon vagyok túl, ám most örülök, hogy újra élvezhettem a játékot, pályára léphettem itt és találkozhattam az ismerős játékosokkal és edzőkkel. Büszke vagyok a csapatunkra, jól dolgoztunk, és mindent úgy csináltunk, ahogy azt előzetesen is terveztük” – fogalmazott a 30 éves klasszis.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 7. FORDULÓ
A-CSOPORT
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–SG BBM BIETIGHEIM (német) 24–35 (11–14)
Érd, 700 néző. V: Ch. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)

Legfrissebb hírek

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53

Simon Petra: Van esélyünk az első két helyre a BL-csoportban

Kézilabda
2026.01.18. 19:03

A Ferencváros nem kímélte a Podravkát, nyolc góllal nyert Érden a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.18. 17:36

Óriási meglepetés Győrben: a Loki szakította meg a címvédő nagy sorozatát

Kézilabda
2026.01.17. 19:41

Női kézilabda BL: Johansson tiszteli a Debrecent, Jensent „kultúrsokk” érte

Kézilabda
2026.01.17. 11:49
Ezek is érdekelhetik