Női kézi NB I: túl a hetedik térdműtéten a listavezető csapatkapitánya

R. B.R. B.
2020.10.08. 09:58
null
Tilinger (középen) újabb műtéten esett át (Fotó: Kisalföld)
Ismét kés alá feküdt Tilinger Tamara, a női NB I-ben szereplő Mosonmagyaróvár kézilabdázója – számolt be róla a Győr-Moson-Sopron megyei klub a hivatalos honlapján.

„Hétfő reggel, nyolc órakor került sor a műtétre, amelyet dr. Erdélyi Gábor végzett el a tatai kórházban – idézi az mkcse.hu Tilinger Tamarát, a mosonmagyaróváriak csapatkapitányát. – A már hatszor operált jobb térdemet kellett kezelni, amely rendszeresen feldagadt az elmúlt időszakban. Azt tudtam, hogy tisztító műtétre szükségem lesz, de sajnos menet közben kiderült, hogy több beavatkozást is el kell végezni. Kaptam egy vérplazmás kezelést és fel is kellett fúrni a jobb térdkalácsomat, hogy minden rendben legyen. A doktor úr ezek ellenére nem észlelt különösebb komplikációt, tehát összességében a műtét jól sikerült, az állapotom pedig kielégítő.”

A 31 esztendős korábbi válogatott átlövőre számításai szerint három hónap kényszerpihenő vár.

Tilinger jobb térdét legutóbb 2018-ban kellett megoperálni, összesen hétszer műtötték meg ezt a térdét.

A Mosonmagyaróvár nagyszerűen kezdte a 2020–2021-es bajnokságot. Az első hét mérkőzéséből hatot megnyert, csak a Bajnokok Ligájában induló Ferencvárostól kapott ki.Tilinger hat bajnoki meccsen összesen nyolc gólt dobott.

A NŐI NB I ÁLLÁSA
1. Mosonmagyaróvár 7 6 1 194–192 +2 12
2. Siófok 7 5 2 227–174 +53 10
3. Debrecen 7 5 2 197–172 +25 10
4. Győr 4 4 141–80 +61 8
5. Vác 7 4 3 194–185 +9 8
6. FTC 3 3 98–56 +42 6
7. MTK 5 3 2 154–149 +5 6
8. Boglári Akadémia-SZISE 6 2 4 173–176 –3 4
9. Dunaújváros 5 2 3 123–137 –14 4
10. Kisvárda 4 1 3 88–101 –13 2
11. Békéscsaba 5 1 4 120–158 –38 2
12. Szombathely 6 1 5 155–196 –41 2
13. Fehérvár 6 1 5 149–193 –44 2
14. Érd 6 1 5 146–190 –44 2

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert az Esztergom, egy lépésre a negyedik hely bebiztosításától a női kézi NB I-ben

Kézilabda
4 órája

Szucsánszki Zitát elbúcsúztatták Esztergomban, ahol az FTC örülhetett a rangadó után

Kézilabda
2026.04.28. 19:39

Videó: Szucsánszki Zita könnyek között köszönt el a szurkolóktól

Kézilabda
2026.04.28. 18:53

Női kézi NB I: a Debrecen 12 góllal győzött Kisvárdán

Kézilabda
2026.04.25. 21:08

Faragó Luca a Mol Esztergomnál folytatja a pályafutását

Kézilabda
2026.04.25. 19:51

„Az első gondolatom az volt, hogy itt a vége” – Szöllősi-Zácsik Szandra már úton a visszatérés felé

Kézilabda
2026.04.24. 15:44

Szerződést hosszabbított vezetőedzőjével a Budaörs női kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.04.23. 20:11

Kézilabda: közel a hibátlan alapszakaszhoz az Éles KISE U18-as csapata

Utánpótlássport
2026.04.22. 15:49
Ezek is érdekelhetik