Férfi kézi: Széles Ákos úgy érzi, hazatért Lipcsébe

MTI MTIMTI MTI
2020.09.25. 15:54
A német élvonalban szereplő SC DHfK Leipzig nyáron igazolt magyar kézilabdázója, Széles Ákos úgy érzi, hazatért Lipcsébe.

„Én ide kvázi hazajöttem, hiszen már játszottam itt. Az a nagy nyomás, amit az új környezet jelent, nincs rajtam” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán az irányítóként, illetve bal- és jobbátlövőként is bevethető Széles, aki októberben ünnepli majd huszadik születésnapját. „Én ide kvázi hazajöttem, hiszen már játszottam itt. Az a nagy nyomás, amit az új környezet jelent, nincs rajtam” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán az irányítóként, illetve bal- és jobbátlövőként is bevethető Széles, aki októberben ünnepli majd huszadik születésnapját.

A játékos korábban másfél évig élt Lipcsében, ahova nemcsak a minőségi kézilabda-utánpótlás miatt, hanem tanulmányi okokból is költözött. Tavaly átmenetileg hazatért, majd idén nyáron, immár profi szerződéssel ismét az SC DHfK Leipzig játékosa lett.

„Nagyon jól beilleszkedtem, az izgalmakon túlestem, hiszen ifjúsági koromban már játszottam itt. Úgy tértem vissza, hogy mindenkit ismertem a felnőtt csapatban.”

Hozzátette, a koronavírus-járvány miatt élete eddigi leghosszabb alapozása áll mögötte, amelyet márciusban kezdett, és már nagyon kíváncsian várja, a jövő héten, a Bundesliga első fordulójában megmutatkozik-e az elmúlt öt hónap munkája.

„Amikor Magyarországon azt mondjuk, csapat, akkor arra gondolunk, hogy egyszerre csinálunk mindent, ugyanazt csináljuk, és ugyanaz a póló van rajtunk. Az a benyomásom, ha itt azt mondjuk, csapat, akkor arra gondolunk, hogy mi egy célért küzdünk” – beszélt a magyar és a német kézilabda közötti legnagyobb különbségről.

Széles közölte, csapatuk célja a legjobb hat-hét közé kerülés a bajnokságban, ő pedig azt szeretné, ha minél többet játszhatna a Bundesligában.

Hangsúlyozta, az edzéseken is a lehető legjobbat akarja kihozni magából, mert minden alkalommal meg kell küzdenie a saját posztján lévő csapattársaival.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
2026.06.29. 09:00

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28

Kézilabda: szerdán kezdődik Kínában az U20-as női világbajnokság

Utánpótlássport
2026.06.23. 09:02
Ezek is érdekelhetik