Női kézi: közös csapatot indít két fővárosi klub

K. Zs.K. Zs.
2020.06.03. 09:50
null
Forrás: kispestkezi.hu
A második ligás Kispest NKK és az élvonal csonka idényében az utolsó helyen végző Szent István SE megállapodást kötött egymással, hogy a 2020–2021-es női kézilabda NB I/B-s bajnokságban közös csapatot indítanak Kispest-SZISE néven.

 

Az élvonalban továbbra is érdekelt SZISE kölcsönadja a Kispest NKK-nak azokat a játékosait, akik nem az NB I-es csapatban fognak szerepelni – írja a megállapodásról beszámolva a kispestiek hivatalos honlapja, hozzátéve: egyesült erővel igyekeznek méltó eredményt elérni a nehéz gazdasági helyzetben.

Az együttműködésben csak a felnőttcsapatok érintettek, az utánpótlás továbbra is egymástól függetlenül működik

A csapat edzője a Szent István SE szakmai vezetője, Nagy Attila lesz, aki Hajdúnánásról érkezik a kispestiekhez.

A koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokságot a Kispest az NB I/B Keleti csoportjának 3. helyén fejezte be, és a következő kiírásban is a dobogót célozza meg.

Mint beszámoltunk róla, a Szent István SE a közelmúltban kötött egy másik megállapodást is: a Nemzeti Kézilabda Akadémiával (NEKA) létrejött stratégiai együttműködés értelmében a következő bajnoki idényben Szent István SE-NEKA néven közösen indítanak csapatot az NB I-ben.

Legfrissebb hírek

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55

Női kézilabda NB I: simán nyert az FTC a NEKA vendégeként

Kézilabda
2026.09.09. 18:35