Női kézi NB I: Szabó Edina könnyek között búcsúzott érdi játékosaitól

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 17:20
null
Szabó Edina szerint egészen komolytalan helyzet alakult ki Érden (Fotó: Török Attila)
„Azóta is várjuk a hivatalos értesítést, de gondolom, majd megjön” – Szabó Edina a Reggeli Start vírusvideójában beszélt arról, hogy miként váltak meg tőle Érden. A csapattal a női kézilabda NB I-ben tíz év alatt hat bajnoki bronzot nyerő vezetőedző érzelmes interjút adott a Digi Sportnak.

„Egyelőre várjuk, hogy mi történik a munkaviszonyunkkal” – kezdte Szabó Edina a Reggeli Startban annak kapcsán, hogy hivatalosan még nem értesítették őt és Rácz Marianne sportszakmai igazgatót, hogy az Érdi Sport Kft. nem tart igényt a munkájukra a továbbiakban.

„Olvastuk április 28-án a klub közleményét – anyukám hívott, hogy láttam-e – és polgármester úr Facebook-bejegyzését. Ha azt mondom, hogy én vagyok még az Érd vezetőedzője, az komolytalan lenne, mint ahogy ez az egész elég komolytalan” – kommentálta a helyzetet a szakember.

Az egyelőre csak közleményben menesztett vezetőedző Érd új polgármesteréről, Csőzik Lászlóról és első beszélgetésükről is szót ejtett: „Október végén, a választások után meglátogatott minket ő és két képviselőtársa, és elmondták, hogy terveik között van az előrelépés, a második hely és a BL. Ez egy probléma volt nekünk, hiszen ismerjük a realitásokat... Megbeszéltük egy volt junior válogatott kapussal, hogy ő jön másodiknak Julie Foggea mellé; hogy Kisfaludy Anett helyett beépítjük Simon Armillát és így tovább.”

Az edzői stáb ősszel még bizakodó volt, ahogy Szabó Edina szerint „a sikert egy ilyen városi csapatnak nem egyedül az jelenti, hogy mindig nyer, hanem hogy a lehetőségei mellett meddig tud elérni. Én így gondolkoztam a jövőben, gondoltam, hogy ezt megértik, hiszen azt tudtuk, hogy nem tudnak ennél feljebb menni.”

Az Érdről tíz év után távozó Szabó Edina a beszélgetés egy pontját el is sírta magát, felidézve a búcsú pillanatait.

Az edző meghatódottan azt mondta játékosairól, hogy „szeretném őket megvédeni: nem azért mentek el, mert pénzéhes perszónák, hanem mert válogatott élsportolók, aki keresik azt, hogyan tudnak előrébb lépni. Ezek az emberek nagyon szerették Érdet, élő szerződésük volt, nem akartak elmenni, de megértették a helyzetet. Nagyon becsülöm őket ezért, és rettentően bántja őket a dolog ma is.”

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg!

Legfrissebb hírek

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
5 órája

Kézilabda: akadémiai uralom az élvonalbeli leánybajnokságokban

Utánpótlássport
2025.12.21. 14:50

Elsöprő többséggel további négy évig a 81 éves Hasszan Musztafa az IHF elnöke

Kézilabda
2025.12.21. 14:05

Elek Gábor 2028-ig szerződést hosszabbított Esztergomban

Kézilabda
2025.12.20. 18:42

Női kézilabda NB I: már hét játékos távozott Dunaújvárosból

Kézilabda
2025.12.20. 13:04

A Mosonmagyaróvár hét góllal győzött a NEKA ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.12.19. 19:41

Gyermeket vár a Mosonmagyaróvár montenegrói válogatott átlövője

Kézilabda
2025.12.19. 14:17

Böde-Bíró Blanka szülés után újra edzésbe állt, hamarosan visszatérhet a pályára

Kézilabda
2025.12.19. 10:34
Ezek is érdekelhetik