Női kézi: már nem Szabó Edina az Érd vezetőedzője

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.04.28. 13:21
null
Szabó Edina távozik az Érd kispadjáról (Fotó: Tumbász Hédi)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Érd a hivatalos honlapján tudatta, miszerint már nem Szabó Edina a gárda vezetőedzője. A klub közleményét változtatás nélkül közöljük.

„Az Érdi Sport Kft. az alábbiakról tájékoztatja a szurkolókat!

Az elmúlt hónapok bizonytalan időszaka a mai nappal véget ért! Az Érdi Sport Kft. finanszírozási feltételei a jövőben megváltoznak. Ezért nemcsak a profi játékosokkal, de – szakmai döntés alapján – az edzőpárossal is szétválnak útjaink.

Mind a Sport Kft., mind a város nevében megköszönve munkájukat, további sportsikereket kívánunk Szabó Edinának és Rácz Mariannak. Érd sportközönsége mindig hálás lesz az elért eredményekért.

Az elmúlt 10 évben városunk sokat köszönhetett mindazoknak, akik az érdi kézilabdát ismertté tették. Az eredmények, a sikerek a történelem lapjain örökre megmaradnak. A helyi szurkolók, de az ország kézilabda-rajongói sem felejtik el ennek az időszaknak a nagy csatáit. A bajnoki bronzérmeket, a kupaezüstöt, vagy az EHF-mérkőzések fantasztikus hangulatát és magyar válogatottban szereplő érdi játékosokat.

Egy korszak ugyan véget ért, de a mai nappal egy új időszámítás is kezdetét veszi!

Az elkövetkező 2020–2021-es bajnoki szezon semmiképp nem lesz az eddigiekhez hasonló. Nemcsak az Érd női kézilabdacsapatánál lesznek „újratervezések”, hiszen a világ minden részletében megváltozott. A sport hosszú időre ellehetetlenült, így a klubok átértékelték a következő időszakot és mindenhol hasonló döntéseket hoztak meg a sportvezetők.

Minden körülményt figyelembe véve, nem tudunk, és nem is akarunk a jövőben többségében külföldi és költséges hazai játékosokból álló, megfizethetetlen csapatot fenntartani. Ezt sem a veszélyhelyzet kialakulása miatt változó piaci körülmények, sem a kézilabdacsapatot fenntartó önkormányzat forrásai nem teszik többé lehetővé.

Lesz továbbra is Érden kézilabda és lesznek NB I-es bajnoki mérkőzések az Érd Arénában!

Rövid távú célunk a következő időszakban az Érdi Sport Kft. működésének stabilizálása, a rendelkezésre álló pénzeszközök racionális és takarékos felhasználása, valamint az újrakezdés előkészítése.

Hosszú távon az eddigiekkel ellentétben az elsődleges cél a tehetséges érdi fiatalok, az utánpótlás szakszerű nevelése lesz. Nem csak a sportolók, a gyerekek, a szülők, de a város közösségépítésben is meghatározó szerepet fog játszani ez a koncepcióváltás.

Az Érdi Sport Kft. vezetése tegnap megkezdte a tárgyalásokat egy olyan szakmai stábbal, akik a felvázolt célok és finanszírozási feltételek mellett garanciákat tudnak nyújtani az utánpótlásnevelés valódi megteremtéséhez, az érdi kézilabda fokozatos üzleti alapokra helyezéséhez, a szponzorok, támogató partnerek bevonásához és az új játékoskeret kialakításához. Jövő héten további részletekről is tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Bízunk benne, hogy mihamarabb ismét megindulhat a munka, immár egy új szakmai stábbal és új sportkoncepcióval megkezdődhet a felkészülés a 2020–2021-es NB I-es szezonra. Szerethető fiatal kerettel fogunk a bajnokságban szerepelni, akikért érdi szívvel szurkolhatunk!

Egy csapat, egy szív! Hajrá Érd!”– olvasható a kommünikében.

A korábban Franciaországban dolgozó, hazatérve a Cornexit irányító és a székesfehérváriakkal 2005-ben EHF-kupát nyerő Szabó Edina 2010-ben vette át az Érd irányítását.

A csapat először 2013-ban lett bronzérmes, innentől egészen 2018-ig kibérelte magának a dobogó harmadik fokát, összesen hatszor volt harmadik, miközben 2016-ban és 2018-ban ezüstérmes lett a Magyar Kupában. A mostani idény lezárásakor a hatodik helyen áll a tabellán.

A nemzetközi porondon emlékezetes vereségek sem kerülték el, ám a 2014–2015-ös kiírásban elődöntőig jutott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik