Női kézi: lehet, hogy mégsem vonul vissza a nyáron Kiss Éva

MTI MTIMTI MTI
2020.04.08. 13:35
null
A válogatott miatt meggondolhatja magát (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A kialakult helyzet és a tokiói olimpia elhalasztása miatt még átgondolja, hogy valóban befejezi-e sportolói pályafutását ebben az évben Kiss Éva, a női Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO kézilabdacsapatának kapusa.

A 103-szoros válogatott játékos az M4 Sportnak elmondta, az év elején úgy érezte, eljött az ideje a visszavonulásnak, de olimpiai szerepléssel akarta lezárni a karrierjét.

„Ez most változott, egy évvel halasztottak, s ez nyilvánvalóan elgondolkodtató, mert minden sportolónak az az álma, hogy szerepeljen az olimpián″ – nyilatkozott a 32 éves kapus, hozzátéve, hogy jelenleg még nem tudja, milyen végső döntést hoz, de bármi is lesz ez, a győri klub biztosan támogatni fogja ebben.

A koronavírus-járvány miatt félbeszakadt szezont Kiss úgy értékelte, hogy bár voltak kisebb hullámvölgyei a győri együttesnek, végeredményben hozta azt, „amit hozni kellett″, a csapat folyamatosan alakult, az új játékosok beépültek, és összeállt a játék. A Győr a BL-ben bejutott a negyeddöntőbe, az NB I-ben listavezető.

„Tőlünk mindenki azt várja, hogy mindig nyerjünk, de néha a vereségek jól jönnek abból a szempontból, hogy ezek után megerősödünk és összeszedjük magunkat″ – jelentette ki az Európa-bajnoki bronzérmes, háromszoros BL-győztes kézilabdázó.

Elmondta, igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy otthoni körülmények között formában tartsák magukat, ugyanakkor a labdás edzések hiányoznak a játékosoknak.

„Minden napra megkapom az edzéstervet, ezt végrehajtom, most ugyanis nem mérkőzésről mérkőzésre, hanem napról napra tudok csak készülni, így próbálom kihozni a legjobbat a helyzetből″ – fogalmazott Kiss Éva.

Legfrissebb hírek

Női kézi NB I: a Győr ismét tíz góllal győzte le az Esztergomot

Kézilabda
2026.05.08. 19:24

Per Johansson szerint mestermunkát tettek le az asztalra a Debrecen ellen – VIDEÓK

Kézilabda
2026.05.04. 10:05

Győri ünnep Tatabányán, könnyed játékkal lett kupagyőztes az ETO

Kézilabda
2026.05.03. 20:07

Szemerey Zsófi: Az edzőnk megmondta, annak az időszaknak vége, hogy a Fradi sorban nyerte a Magyar Kupákat

Kézilabda
2026.05.02. 18:12

A második félidő döntött, az ETO legyőzte az FTC-t a Magyar Kupa elődöntőjében

Kézilabda
2026.05.02. 17:01

„Mindig azt éreztem, hogy Győr az otthonom” – Kari Brattset ismét edzésbe állt

Kézilabda
2026.04.30. 14:24

Szokatlan döntés született a Győri ETO BL-elődöntőjéről a budapesti final fourban

Kézilabda
2026.04.28. 11:43

Per Johansson: A Brestet is teljes, minden elemében erős csapatnak tartom

Kézilabda
2026.04.27. 16:54
Ezek is érdekelhetik