Férfi kézi: a Veszprémbe tartó Maqueda nem tudja, mi lesz

N. P.N. P.
Vágólapra másolva!
2020.04.24. 19:33
null
Jorge Maqueda nem tudja, játszhat-e a decemberi final fourban (Fotó: Tumbász Hédi)
Miközben Veszprémben óvatos örömmel vették tudomásul, hogy az EHF döntése után a BL nyolcaddöntőjének és negyeddöntőjének lejátszása nélkül bejutottak a decemberi négyes döntőbe, míg Szegeden felháborodtak a fejlemény hallatán. A nyáron Szegedről Veszprémbe szerződő Jortge Maqueda nem tudja, játszhat-e a final fourban, de egyértelműen csalódott.

 

„Hogy mi történt? Megismételné? – kérdezett vissza a szegediektől a nyáron az örök rivális Veszprémhez távozó spanyol jobbátlövő, Jorge Maqueda, akit éppen költözés közben értünk utol. – Folyamatosan dobozokat pakolgatok, jövő héten utazok haza, Spanyolországba, így szinte alig van időm elolvasni a híreket, a közösségi médiát pedig már napok óta nem figyelem. Kicsit meglepődtem, mert eddig azzal hitegettek minket, hogy folytatni akarják a Bajnokok Ligáját. Szomorú vagyok, hiszen jól ment a játék a csapatnak, amelytől így nem tudok elköszönni, ahogy a szegedi szurkolóktól sem, akiktől olyan sok szeretetet kaptam. Veszprémiként térek vissza az újszegedi sportcsarnokba, ahol nem tudom, hogyan fogadnak majd. Abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy a decemberi final fourban én is játszhatok, várok az EHF döntésére erről.”

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.15. 17:04

Öt poszton négy győri, köztük egy magyar az EHF női álomcsapatában

Kézilabda
2025.06.11. 12:00

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00

Palasics Kristóf: Nagyon jólesik a Veszprémben kapott szeretet

Kézilabda
2025.06.09. 07:01

Mario Sostaric: A veszprémiek visszarakhatják a pezsgőket a hűtőbe

Kézilabda
2025.06.05. 10:18

Mikler Roland elárulta, milyen szerepe volt a piros lapnak a Szeged szárnyalásában

Kézilabda
2025.06.04. 21:55

A Szeged legyőzte a Veszprémet, vasárnap avatnak bajnokot férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.04. 20:18
Ezek is érdekelhetik