Női kézi: négy bajnokit elhalasztanak a válogatott miatt

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.02.17. 17:27
null
Tóvizi Petra (balra) és Kovacsics Anikó az olimpiai selejtező előtti héten sem játszik bajnokit (Fotó: Kovács Anikó)
A női kézilabda NB I-ben szereplő klubok négy mérkőzés elhalasztásával segítenek a válogatottnak a márciusi győri olimpiai selejtezőre való felkészülésben.

A hivatalos versenynaptár szerint a március 20. és 22. közötti olimpiai selejtezőre 16-án kezdődik a közvetlen felkészülés, de a szövetség a klubokkal együttműködve elérte, hogy már március 10-én találkozzon Danyi Gábor és Elek Gábor szövetségi kapitányok csapata.

Ennek érdekében négy bajnoki időpontját változtatták meg a 19. fordulóból.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria–Szent István SE március 11. helyett május 7-én, az Alba Fehérvár KC–Siófok KC március 13. helyett április 28-án, a Dunaújvárosi KKA–DVSC Schaeffler március 13. helyett május 8-án, az Érd–Győri Audi ETO március 14. helyett április 28-án lesz, jelen állás szerint valamennyi 18 órakor kezdődik.

A fordulóból az MTK–Mosonmagyaróvár és a Vác–Kisvárda meccset február végén játsszák le, az egyetlen, március közepén maradt találkozón (Békéscsaba–Szombathely) nem játszik magyar válogatott kerettag.

A válogatott márciusban Győrben Kazahsztánnal, Oroszországgal és Szerbiával vív körmérkőzést, az első két helyezett kijut a tokiói olimpiára.

NŐI KÉZILABDA NB I
19. FORDULÓ
Február 28., péntek
MTK–Mosonmagyaróvár
Február 29., szombat

Vác–Kisvárda
Március 14., szombat
Békéscsaba–Szombathely
Április 28., kedd
Alba Fehérvár–Siófok
Érd–Győr
Május 7., csütörtök
FTC–Szent István SE
Május 8., péntek
DKKA–DVSC

Legfrissebb hírek

Megszerezte negyedik győzelmét a Vasas a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
11 órája

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.02.04. 19:44

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40
Ezek is érdekelhetik