Női kézi-vb: „Továbbra is bízunk a kvótaszerzésben”

MTI MTIMTI MTI
2019.12.07. 10:59
null
Még bízhat a kvótaszerzésben a magyar válogatott (Fotó: Kovács Anikó)
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) főtitkára továbbra is bízik benne, hogy a női válogatott kvótát szerez a márciusi olimpiai selejtezőtornára a Japánban zajló világbajnokságon.

„Nem igazán tudunk mást tenni, mint szurkolunk azoknak a csapatoknak, amelyek előttünk végeztek az Európa-bajnokságon. Még így is van esélyünk, hogy a tavalyi eredményünkkel kvótát szerezzünk a selejtezőtornára, és ebben bízunk is” – nyilatkozta az MTI-nek Horváth Gabriella.

A magyar csapat az olimpiai kvalifikációs világbajnokság pénteki játéknapján, a csoportkör utolsó fordulójában 16–10-es első félidő után 28–27-re kikapott Romániától, így két győzelemmel és három vereséggel negyedikként zárt a C csoportban, és a folytatásban csak a 13–16. helyért játszhat. Az MKSZ elvárása a legjobb hét közé kerülés volt.

Elkészült a magyarok hátralévő programja
Maradt a számolgatás: hogyan lehet még meg az olimpiai selejtező a női kéziválogatottnak?

„Nehéz szavakat találni, hiszen parádés első félidőt zárt a csapat, utána viszont a románok feltámadtak. Végig bíztunk abban, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést, vagy legalább döntetlenre hozni, de a drámai végjátékban ez sajnos nem sikerült” – mondta a főtitkár.

A magyar válogatottnak mostantól azért kell szurkolnia, hogy a tavalyi Európa-bajnokság 2–6. helyezettjei, vagyis Oroszország, Hollandia, Norvégia, Svédország és Románia közül legalább négy csapat kivívja az olimpiai szereplés, illetve a selejtezőn való részvétel jogát a világbajnokságon, mert ebben az esetben a kontinenstornán hetedik helyezett magyarok is részt vehetnek a márciusi selejtezőn. Az Európa-bajnokságról az a két legjobb csapat szerez részvételi jogot a selejtezőtornára, amelyek nem vívják ki az olimpián vagy a selejtezőn való szereplés jogát a mostani vb-n.

Horváth Gabriella elmondta, a játékosok eddig nem panaszkodtak, nem érkeztek negatív visszajelzések részükről a rendezéssel, a körülményekkel kapcsolatban, mivel elsősorban a feladatukra összpontosítottak.

„Biztosan kihívás világversenyen részt venni egy ilyen távoli országban. Egészen más kihívásokkal néztek szembe a lányok, a csapatvezetőség és a szövetség, azzal, hogy most Japánban rendezik a világbajnokságot. Próbáltunk alkalmazkodni, és azokat a feltételeket megteremteni, amelyek rajtunk múltak” – magyarázta.

Hozzátette, az MKSZ helyszínen tartózkodó vezetőinek a következő napokban lesznek különböző megszervezett tárgyalásai, sportdiplomáciai feladatai, illetve mivel jelentkeztek a 2024-es női Európa-bajnokságra, próbálnak minél több emberrel találkozni, elérni a küldöttségeket, és megnyerni őket a pályázatukhoz.

A magyar-osztrák-svájci pályázaton kívül Oroszország, illetve a cseh-szlovák-lengyel trió jelezte rendezési szándékát az öt év múlva sorra kerülő kontinenstornára. A prezentációra január végén Stockholmban, a férfi Európa-bajnokság döntő hétvégéjén kerül sor, a döntést pedig az európai szövetség kongresszusa hozza meg.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Papp Bálint és Nedelykov Tamás

Legfrissebb hírek

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
1 órája

Női kézilabda Eurokupa: Kukely Anna helyett Kajdon a keretben

Kézilabda
Tegnap, 9:46

Női kézi: Albek Anna mégsem csatlakozik a válogatott kerethez, lemaradhat az Eb-ről is

Kézilabda
2026.09.18. 17:38

A Városligetben köszöntötték az 50 éve olimpiai bronzérmes női kéziválogatottunkat

Kézilabda
2026.09.16. 16:05

Golovin Vlagyimir: Magunknak kell bizonyítanunk

Kézilabda
2026.09.15. 10:57

Golovin kihirdette keretét – rájuk számít az Eurokupa négyes döntőjében

Kézilabda
2026.09.09. 12:27

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
2026.07.05. 14:16