Férfi kézi NB I: lemondott, és távozik a Csurgó vezetőedzője

2019.09.30. 21:48
null
Bencze József távozik Csurgóról (Fotó: cskk.hu)
A Csurgó hétvégén hatgólos vereséget szenvedett a Gyöngyöstől, a csapatot 2017 ősze óta irányító Bencze József pedig ezt követően benyújtotta lemondását a klubvezetőknek, amit el is fogadtak.

 

„A mostani bajnokságot – a jó nyári felkészülés ellenére – a vártnál sajnos gyengébben kezdtük, a legutóbbi gyöngyösi vereség után pedig a szakember kérte felmentését a vezetőedzői teendők ellátása alól, amit a vezetőség a mai napon elfogadott. Figyelemmel arra, hogy a következő, kevesebb mint két hétben négy fontos mérkőzés vár csapatunkra, így a vezetőség Alem Toskicsot és Baranyai Norbertet kérte fel a csapat felkészítésére” – fogalmaz a klub hivatalos honlapja.

Bencze közel két éve, a Dubrava elleni tízgólos vereség után vette át a szezont rosszul kezdő Csurgó irányítását. Abban az idényben a bajnokságot a 6. helyen fejezték be, megismételve az egy évvel korábbi eredményüket. Ugyanebben az idényben sikerült eljutni a Magyar Kupa final fourba, ahol aztán a negyedik helyen zártak. Az előző idényben 5. helyet szerzett a csapat Bencze irányításával.

Legfrissebb hírek

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
2026.06.30. 09:32

Tomori Győző célja a bennmaradás és a csapatépítés Dabason

Kézilabda
2026.06.29. 17:28

Férfi kézi: Tatabányán folytatja a Ferencváros fiatal beállója

Kézilabda
2026.06.23. 12:56

A Veszprém lett a bajnok, a Budakalász adta a gólkirályt – a férfi kézilabda NB I idénye számokban

Kézilabda
2026.06.20. 12:18

Férfi kézi NB I: az FTC helyett a Szigetszentmiklós edzője lesz Kilvinger Bálint – hivatalos

Kézilabda
2026.06.17. 15:27

Az FTC-től szerződtetett beállót az ETO férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.16. 17:23

Férfi kézi NB I: a Tatabánya válogatott beállót, a Győr gólkirályt igazol

Kézilabda
2026.06.04. 16:06

A Veszprém a Szeged fölé nőtt, de mi vár rá a következő idényben?

Kézilabda
2026.06.04. 08:40
Ezek is érdekelhetik