Kézi: négy bemutatkozó, sima siker a Szeged első meccsén

2019.08.08. 17:34
null
A Szeged könnyedén nyert első felkészülési mérkőzésén (Fotó: pickhandball.hu)
A Mol-Pick Szeged hazai pályán 34–25-re legyőzte a Dabast első felkészülési mérkőzésén az új idényben. A szegedi kézilabdacsapatban bemutatkozott a négy új játékos, a találkozóra pedig kétezer főnél is többen látogattak ki.

 

Az első félidőben tartották a dabasiak a lépést a Szegeddel, négygólos hátránnyal mentek pihenőre a szünetben, ám a második játékrészben az elfáradt vendégcsapatot könnyedén felülmúlta az előző NB I-es idény ezüstérmese, így 34–25-re győztek a hazaiak.

A találkozóra 2200 szurkoló látogatott ki, és azt láthatta, hogy a szegedieknél bemutatkozott a négy új szerzemény, Mikler Roland, Rosta Miklós, Luka Stepancic és Bogdan Radivojevics is. A három mezőnyjátékos közül mindannyian betaláltak első mérkőzésükön.

Mikler Rolandot hatalmas tapsvihar köszöntötte, amikor a félidőben csereként váltotta Mirko Alilovicot, a Veszprémtől érkező kapus pedig hálás volt a nézőknek a lefújás után.

„Az első szó nem is lehet másé, mint a köszöneté a szurkolóknak, mert nagyon kedvesen, hatalmas szeretettel fogadtak. Jó volt meccset játszani, élesben gyakorolni mindig más. A Dabas elleni találkozó jól szolgálta a felkészülésünket, van még mit csiszolni, nekem is megismerni a védelmet. De jó úton járunk, amikorra kell, már minden rendben lesz. Jó érzés volt ennyi szurkoló előtt játszani, ezért is nagy köszönet jár” – nyilatkozta Mikler Roland a klub hivatalos honlapjának.

FÉRFI KÉZILABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Mol-Pick Szeged–Dabas KC VSE 34–25 (18–14)

Legfrissebb hírek

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
23 órája

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:41

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Férfi kézi: keresztszalag-szakadással műtötték a Ferencváros szélsőjét

Kézilabda
2026.10.13. 14:24

Férfi kézi NB I: megkövette a drukkereket a Tatabánya csapatkapitánya a hazai iksz után

Kézilabda
2026.10.11. 14:39

Nem bírt a Tatabánya otthon a Szigetszentmiklóssal a kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.10.10. 20:16

Megállítani a Costa testvérpárt! – a Sportingot fogadja a Pick Szeged a BL-ben

Kézilabda
2026.10.10. 13:57

Közel ötven gólig jutott a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.09. 19:43