Női kézilabda: Tilinger és Horváth is Mosonmagyaróváron marad

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.21. 11:44
null
Horváth és Tilinger is hosszabbított (Fotó: mkcse.hu)
A női NB I 10. helyén álló Mosonmagyaróvár két meghatározó játékosával is hosszabbított: Tilinger Tamara és Horváth Bernadett a következő szezonban is a kézilabdacsapatot erősíti.

 

 

Horváth Cs. Attila, az MKC elnöke elmondta, hogy örül a két meghatározó játékos megtartásának, mert ők a pályán és az öltözőben is meghatározó személyiségek.

„Két éve érkeztem Mosonmagyaróvárra, már akkor nagyon szimpatikus közegbe kerültem és azóta is nagyon jól érzem magam a csapatban. Így most örömmel hosszabbítottam meg a szerződésemet és boldog vagyok, hogy a barátnőm, Horváth Bernadett is ezt tette. Ezek szerint még egy darabig együtt fogunk tehát kézilabdázni, egy csapattért fogunk küzdeni” – nyilatkozta Tilinger Tamara.

„Tavalyelőtt igazoltam az MKC csapatához – folytatta Horváth Bernadett. – Nagyon hamar megtaláltam a közös hangot a lányokkal, és ebben az is segített, hogy több társammal már korábban is játszottam együtt. Jól érzem magam Mosonmagyaróváron, és örömmel fogadtam, hogy a következő szezonban is számítanak rám.”

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: közel a hibátlan alapszakaszhoz az Éles KISE U18-as csapata

Utánpótlássport
2026.04.22. 15:49

A brazil Lewandowski nyártól Mosonmagyaróváron kézilabdázik

Kézilabda
2026.04.20. 11:06

Kézi: felvette a kesztyűt a horvátok ellen a serdülő leányválogatott

Utánpótlássport
2026.04.17. 14:07

Kézi: ketten már a négyes döntőben a korosztályos fiúbajnokságokban

Utánpótlássport
2026.04.14. 17:24

Kézilabda: párizsi tornán járt a junior női válogatott

Utánpótlássport
2026.04.13. 09:06

Kézilabda: több mint helytállás a kozármislenyi fiataloktól

Utánpótlássport
2026.04.12. 09:06

Kézilabda: sima norvégok elleni siker az ifjúsági leányválogatottól

Utánpótlássport
2026.04.09. 17:55

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
2026.04.06. 13:35
Ezek is érdekelhetik