Női kézi: Groot aláírt a Győr BL-ellenfeléhez – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.11. 13:35
null
Groot visszatér Dániába (Fotó: Tumbász Hédi)
A dán Odense női kézilabdacsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy kétéves szerződést kötött a Győri ETO-t idény végén elhagyó holland Nycke Groottal. Érdekesség, hogy Jan Pytlick együttese vár a kisalföldiekre a Bajnokok Ligája áprilisi negyeddöntőjében.

Mint ismert, a Győri ETO február elején jelentette be, hogy hosszas tárgyalások után nem tudtak megállapodni Groottal az idény végén lejáró szerződésének meghosszabbításáról, pedig először azt is felajánlották neki, hogy ő határozza meg a feltételeket.

A győri szurkolók körében nagy népszerűségnek örvendő játékos akkor úgy indokolta döntését, hogy új energiákra van szüksége, ezt pedig valahol máshol találná meg. Már a hír megjelenése után felröppentek a pletykák, hogy visszatér Dániába, az Odensénél pedig el is ismerték, hogy megkeresték Grootot. Aztán egészen mostanáig csönd volt. Az Odense azonban most nyilvánosságra hozza a megegyezést.

„Izgatottan várom a visszatérést Dániába – mondta Groot a megegyezést követően. – Korábban szép időszakot töltöttem az országban, és az elmúlt évben már azt éreztem, hogy hiányzik a dán kultúra és az ottani barátaim. Az Odense stabil klub, és az ambíciói közösek az enyémmel. Az Odense szeretne ott lenni Európa legjobb csapatai között, remélem, a következő szezonban sikerül bejutnunk a final fourba.”

Utóbbira a dánoknak idén is megvan az esélyük, azonban éppen Groot tehet sokat az ellen, hogy ez összejöjjön, ugyanis az Odense és a Győri ETO egymással küzd meg a negyeddöntőben.

Jan Pytlick vezetőedző szerint jó dolog, hogy ilyen minőségi játékost sikerült szerződtetniük, ez sokat elmond a klub terveiről. Lars Peter Hermansen ügyvezető igazgató hozzátette, Groottal újabb lépést tehetnek előre a fejlődésben.

A 30 éves irányító korábban kilenc évig játszott Dániában, 2006–2011 között a Team Tvis Holstebrót, míg 2011–2015 között a Midtjyllandot erősítette. 2015-ben érkezett a Győri ETO-ba, az eltelt időszakban kétszer nyerte meg a kisalföldi csapattal a Bajnokok Ligáját, háromszor a magyar bajnokságot és kétszer a Magyar Kupát.

 

Legfrissebb hírek

Női kézi BL: döntetlen a dán rangadón, öt góllal nyert Blombergben a Beszterce

Kézilabda
6 órája

Kilenc góllal nyert Montenegróban az FTC a BL-nyitányon

Kézilabda
7 órája

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
2026.09.05. 19:45

A Győr visszaülne a Bajnokok Ligája trónjára, a négy közé jutna az FTC

Kézilabda
2026.09.05. 10:24

Női kézilabda BL-erősorrend: a Győr lehetőségei bővültek a címvédő és a trónkövetelő kárára

Kézilabda
2026.09.04. 12:15

Kicsit nehezen indult, de végül magabiztos győzelmmel kezdett a bajnokságban az ETO KC

Kézilabda
2026.09.01. 19:34

„Még a karrierem végén is mindig jobb akartam lenni” – Katrine Lunde az NS-nek

Kézilabda
2026.09.01. 11:39

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
2026.09.01. 10:12