Gyász: a tíz éve meggyilkolt Marian Cozmára emlékeztek

MTI MTIMTI MTI
2019.02.08. 20:23
Február nyolcadika Veszprém gyásznapjává vált – fogalmazott Porga Gyula, a város polgármestere a Marian Cozma román kézilabdázó meggyilkolásának tízéves évfordulóján rendezett megemlékezésen pénteken Veszprémben.

A polgármester a Veszprém Aréna melletti téren összegyűlt szurkolók előtt az mondta: a tíz éve történt események soha be nem gyógyuló sebet ejtettek a veszprémiek és Magyarország lelkén is. Kiemelte, Marian Cozma rövid élete ellenére rendkívüli eredményeket ért el, és bár nem Veszprémben született, itt vált példaképpé.

Magyarády Péter, a veszprémi kézilabdaklub korábbi elnöke a sportoló pályafutását felidézve elmondta: Marian Cozma a városba igazolása után hónapról hónapra egyre jobban játszott, megismerte Magyarország és Európa is. A 2008-as Kupagyőztesek Európa-kupája-döntőn már klassziserényeket csillogtatott, és bár voltak ajánlatai más komoly kluboktól, Veszprémben tervezte a jövőjét – tette hozzá.

Mocsai Lajos, a veszprémi kézilabdacsapat és Marian Cozma egykori vezetőedzője beszédében a gyilkosság utáni napokat idézte fel. Kiemelte, a román beálló olyan ember volt, akit az egész csapat rendkívül támogatott és szeretett.

A szurkolók nevében Gyurákovics István elevenítette fel Marian Cozma alakját, majd a megemlékezők koszorúkat, virágokat és mécseseket helyeztek el a sportoló szobránál. A megemlékezésen szurkolók, egykori és jelenlegi sportvezetők mellett részt vettek a klub mostani játékosai és a tíz évvel ezelőtti együttes több tagja is.

Marian Cozmát 2009. február 8-án egy veszprémi szórakozóhely előtt gyilkolták meg, a támadásban több csapattársa is súlyosan megsérült. Halála után a veszprémi klub és a Román Kézilabda-szövetség is visszavonultatta 8-as, illetve 82-es mezszámát, valamint Veszprémben és Bukarestben is posztumusz tiszteletbeli polgárrá választották.

Cozma 1982. szeptember 2-án született Bukarestben, ahol a Dinamóval román bajnok és kupagyőztes lett, illetve a román válogatottban is bemutatkozhatott 2002-ben Fehéroroszország ellen. Veszprémbe 2006-ban igazolt, ahol kétszeres magyar bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztes lett, ráadásul 2008-ban megnyerte csapatával a KEK-et is. Veszprémi színekben 329 gólt szerzett 111 mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
6 órája

34 évesen meghalt az Európa-bajnok középtávfutó

Atlétika
2026.11.01. 15:13

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

Meghalt Steer Antal világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó

Birkózás
2026.10.28. 13:59

Gyász: elhunyt David Rigert, olimpiai bajnok súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.10.26. 21:30

Bild: Kimmich édesapja halála miatt nem játszik az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 13:23

Gyász: elhunyt Szolnoki Mária olimpiai ezüstérmes tőrvívó

Egyéb egyéni
2026.10.19. 17:16