Női kézi: hosszabbított mindkét jobbszélsőjével a Győri ETO

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.09. 10:43
null
Bódi Bernadett hosszabbított a Győri ETO-val (Fotó: Tumbász Hédi)
A Győri Audi ETO KC hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított mindkét jobbszélsője, azaz Bódi Bernadett és Jana Knedlíková is.

Bódi Bernadett további egy évvel, Jana Knedlíková pedig egy plusz egy évvel hosszabbította meg győri szerződését – mindkettejük kontraktusa a szezon végén járt volna le.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy két rutinos játékosunkkal, Bódi Bernadettel és Jana Knedlíkovával is sikerült szerződést hosszabbítanunk, és számolhatunk velük a jövőt illetően is. Jobbszélsőink remek teherbírásukról többször is tanúbizonyságot tettek az elmúlt szezonok során, kiegyensúlyozott játékukkal rendre bizonyították, hogy a legjobb helyen vannak és egymásnak is igazi társai, kiválóan kiegészítik egymást” – nyilatkozta Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke a klub hivatalos honlapján.

Bódi Bernadett 2001–2007 között, majd néhány évnyi kitérőt követően 2013 óta erősíti a zöld-fehér mezes győri csapatot, 405 mérkőzésen 755 találatot szerzett. Knedlíková 2015 januárjában, szezon közben csatlakozott a Győri ETO-hoz, melynek pillanatok alatt hasznos tagjává vált – jelenleg 153 meccsen 314 gólnál jár.

Legfrissebb hírek

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
Tegnap, 9:20

Veronica Kristiansen szerint a mostani minden idők legjobb Győri ETO-ja

Kézilabda
2025.11.09. 09:40

Gálameccs: kétség nem fért a Győr újabb BL-győzelméhez

Kézilabda
2025.11.08. 17:29

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Női kézilabda: messze túlteljesítette edzője eredeti elvárását a Győri ETO

Kézilabda
2025.11.07. 12:28

Női kézi: Dunaszerdahelyen folytatja a Győr 21 éves irányítója

Kézilabda
2025.11.03. 09:57

Sako nagy mérkőzésén a Győr megverte a Metzet

Kézilabda
2025.11.01. 17:35

Veretlenek csatáznak Győrben, dán riválist fogad a Ferencváros

Kézilabda
2025.11.01. 11:28
Ezek is érdekelhetik