Női kézi: Győrben továbbra is dolgoznak a beállóposzt betöltésén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.14. 15:03
A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata a hivatalos oldalán adta hírül, hogy Yvette Broch a 2018–2019-es szezonban már biztosan nem lép pályára. Mindez egybevág a játékos nyílt levelében olvashatókkal. Broch a napokban Győrbe látogatott, hogy személyesen is tájékoztassa a klubot a döntéséről.

Mint ismert, Broch augusztus elején jelentette be, hogy mentálisan és fizikailag is kimerült, alkalmatlan az élsportra, így nem tudja elkezdeni az új szezont a csapatával. Azóta kevés hír érkezett az állapotáról, a közelmúltban azonban nyílt levelet írt, amelyben részletesen is beszámolt döntésének hátteréről. (A teljes szöveget ide kattintva olvashatják!)Mint ismert, Broch augusztus elején jelentette be, hogy mentálisan és fizikailag is kimerült, alkalmatlan az élsportra, így nem tudja elkezdeni az új szezont a csapatával. Azóta kevés hír érkezett az állapotáról, a közelmúltban azonban nyílt levelet írt, amelyben részletesen is beszámolt döntésének hátteréről. (A teljes szöveget ide kattintva olvashatják!)

A 27 esztendős holland beálló a napokban látogatást tett Győrben, és a klubjával személyesen is közölte, hogy a 2018–2019-es szezonban biztosan nem lép pályára. A nyílt leveléből az is kiolvasható, hogy aligha tér már vissza az élsportba, ezzel együtt az ETO-nál még nem mondtak le róla. A játékos, az érvényben lévő szerződésében foglaltak szerint, 2019 nyarán opcionálisan dönthet szerződése egy évvel történő meghosszabbításáról.

Bíztunk az Yvette Broch pályafutását érintő pozitív fejleményekben, hiszen nem túlzás kijelenteni, hogy az elmúlt szezonok során csapatunk egyik kulcsjátékosává vált mind támadásban, mind védekezésben, s a pályán kívül is meghatározó személyiség volt – mondta Bartha Csaba klubelnök a gyorietokc.hu-nak. – Igyekeztünk mindenben a segítségére lenni, s reméltük, sikerül mentálisan és fizikálisan is megfelelő állapotba kerülnie, hogy folytatni tudja a kézilabdás karrierjét és csapatunk tagjaként ismét a legmagasabb célokért induljon harcba. Az élsporttal járó extra megterhelés elviselésére azonban nincs recept, így sajnálattal, de természetesen elfogadjuk a játékos döntését, mely szerint a jelenlegi szezonban biztosan nélkülöznünk kell őt a keretből.”

A klubvezető hozzátette, természetesen továbbra is nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy a kitűzött célok megvalósítása érdekében mihamarabb megoldást találjanak a beállóposzt betöltésére.

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
18 órája

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

Női kézi: kiderült, mennyire súlyos a Győr klasszisának sérülése

Kézilabda
2026.01.21. 10:08

A Győr a bajnokságban visszavágott a Debrecennek a női kézirangadón

Kézilabda
2026.01.20. 19:35

Félelem nélkül – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2026.01.19. 06:31

Szilágyi Zoltán: Edzői pályafutásom egyik legnagyobb sikerét arattuk

Kézilabda
2026.01.19. 06:31

Óriási meglepetés Győrben: a Loki szakította meg a címvédő nagy sorozatát

Kézilabda
2026.01.17. 19:41
Ezek is érdekelhetik