Férfi kézi: Nincs köztünk féltékenység, mindent megbeszélünk – Matics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.07. 16:40
Mint korábban megírtuk, Csoknyai István és Vladan Matics kettőse irányítja a férfi kézilabda-válogatottat a januári világbajnokságon. A két szövetségi kapitánnyal a szerdán tartott sajtótájékoztató után beszélgetett az NSO Tv. 



„Már régóta beszéltünk róla, hogy jó lenne ismét együtt dolgozni, jó lenne együtt irányítani a válogatottat, de idáig nem kaptunk rá felkérést
– kezdte Csoknyai. Most itt a lehetőség, ezt meg kell ragadni. Biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk olyan szakmai munkát végezni, amit a válogatott igényel.”


„Már régóta beszéltünk róla, hogy jó lenne ismét együtt dolgozni, jó lenne együtt irányítani a válogatottat, de idáig nem kaptunk rá felkérést
– kezdte Csoknyai. Most itt a lehetőség, ezt meg kell ragadni. Biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk olyan szakmai munkát végezni, amit a válogatott igényel.”

Matics első gondolata ez volt, amikor kiderült, hogy Csoknyai Istvánnal ismét együtt dolgozhat a válogatottnál.

„Amikor szóba került, hogy közösen irányítsuk a férfiválogatottat, rögtön eszembe jutott az az időszak, amikor együtt dolgoztunk Hajdu Jánossal, majd ketten dolgoztunk együtt. Akkor nem éreztem azt a támogatást, amit most kaptunk a szövetségtől, és a legerősebb csapattal utazhatunk a világbajnokságra.”

A kerettel kapcsolatban fontos kérdés, hogy Nagy László a válogatott rendelkezésére áll-e a januári világbajnokságon. Csoknyai István erről így vélekedik.

„Nagy László játéka kulcskérdés lesz, mint ahogy Ilyés Ferencé és a többi rutinos játékos segítsége is elkel a fiataloknak. Példát, jó morált, lendületet tudnak hozni a csapatba, illetve az edző a pálya szélén nem mindig tud belenyúlni a játékba, azokba a finomságokba, amely a csapattársakat jó irányba el tudja vinni.”

Vladan Matics elmondta, nagy szerepe volt abban, hogy Ilyés Ferenc a szlovénok elleni világbajnoki selejtezőre visszatért a válogatottba, klubedzőjeként gyakorlatilag ő beszélte rá. Hozzátette, úgy érzi, most Nagy László is mindent meg akar tenni a magyar válogatott sikeréért.

Hogy a két szövetségi kapitány hogyan képzeli el a közös munkát, illetve milyen véleménnyel vannak a válogatott mostani keretéről, játékáról, arról is beszélnek a videónkban.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda ifjúsági Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar csapat

Kézilabda
2026.08.06. 21:32

„Egyértelmű volt, hogy elvállalom” – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
2026.07.23. 14:35

Hivatalos: Sótonyi László a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.07.23. 13:00

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
2026.07.22. 19:40

Férfi kézi: Vladan Matics fia felkerült a Szeged felnőttkeretébe

Kézilabda
2026.07.22. 16:54

Sótonyi László: Egy kis dac is volt bennünk

Kézilabda
2026.07.21. 06:58

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Sipos Adrián: Örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek

Kézilabda
2026.06.28. 16:39