Férfi kézilabda: Álomcsapatot vezethetek – David Davis

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2018.10.09. 14:20
null
David Davis és Pérez Carlos vezetné vissza a Veszprémet a sikeres útra (Fotó: Szabó Miklós)
Bajnoki cím, Magyar Kupa-győzelem, Bajnokok Ligája négyes döntője – ez jelenti a sikerek útjára való visszatérést David Davis, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata új edzője számára.

 

 

Davis a szűzbeszédét magyarul kezdte kedden a Veszprém Aréna sajtószobájában: „Jó napot kívánok, örülök, hogy itt lehetek.”

Ezután angolul folytatta.

„Kiváló keretet, azt is bátran mondhatom, hogy álomcsapatot vezethetek a mai naptól, és ez szerintem minden edző álma, egyben pedig hatalmas megtiszteltetés. Köszönöm a vezetők bizalmát, amely ebben a klubban és ebben a városban hatalmas érték. Ezzel nekem élnem kell, és ehhez kérem a szurkolók és a média támogatását is – mondta a bemutatásakor.

„A legfontosabb, hogy közös erőfeszítésünk eredményeként, valamint segítőm, Pérez Carlos segítségével, nagyszerű csapatunkat visszavezessem a sikerek útjára. Ez bajnoki címet, Magyar Kupa-győzelmet és a BL-ben négyes döntőbe jutást jelent. Az első közös lépést a BL-ben szombaton, Montpellier-ben tehetjük meg. A felkészülésre négy napunk maradt, de ez nem baj, ennyi idő alatt kell összeszedni magunkat, hogy a saját csarnokában legyőzhessük a BL-címvédőt. Új csapatomból Sterbik Árpádot és Nagy Lászlót ismerem a legjobban a pályáról és a magánéletben, de persze a többiekről is nagyon sokat tudok, őket is ismerem. Az egyiptomi válogatott szövetségi kapitányaként is tovább dolgozom, ez a kettősség nekem nem szokatlan, gond nélkül meg tudom oldani. Veszprémről még annyit, hogy minden kezdet nehéz, de ebben a klubban minden adva van a jó eredmények eléréséhez.”

Legfrissebb hírek

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
43 perce

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
13 órája

A második félidőben sok volt a hiba, kevés esélye maradt a Szegednek a negyeddöntő visszavágójára

Kézilabda
Tegnap, 20:23

A Szeged egyetlen irányítóval vághat neki a címvédő elleni csatának a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 10:34

Bejött a Veszprém receptje: lehengerlő első meccs után taktikus visszavágó

Kézilabda
2026.04.11. 12:09

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.04.10. 23:17

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.04.09. 22:19

Férfi kézi BL: ezt csak a Veszprém ronthatja el

Kézilabda
2026.04.09. 10:13
Ezek is érdekelhetik