Női kézi: Mörk helyettese a Siófoknál folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.03. 13:48
null
Mireya González a következő szezonban már a Siófoknál bizonyíthat (Fotó: Török Attila)
Tovább erősíti keretét a Siófok KC női kézilabdacsapata a következő évadra, a Balaton-partiak hivatalos oldalukon jelentették be Mireya González nyári érkezését.

 

„Lehetőségünk nyílt arra, hogy olyan játékost szerződtessünk, aki már évek óta kimagasló teljesítményt nyújt a magyar élvonalban. Képességeiről mindent elmond, hogy jelenleg a Győri Audi ETO KC-ban kézilabdázik, amely hamarosan BL final fourt játszik Budapesten a Papp László-sportarénában. Elégedettek vagyunk vele, hogy sikerült őt megszereznünk, az ő leigazolásával tovább erősödik a keretünk” – mondta Fodor János, a klub ügyvezetője.

Mireya González hazájában, a Balonmano Alcobendasnál kezdte pályafutását, amelynél 2008-ban mutatkozott be az első csapatban. Négy év után légiósnak állt és a francia Union Mios Biganos-Begles játékosa lett, majd 2015 nyarán a magyar bajnokságba igazolt, az Érd csapatához. Hamar meghatározó tagjává vált új klubjának, amelynek színeiben az első másfél év során 181 gólt szerzett. 2018 januárjában a Győri Audi ETO KC a szezon hátralevő részére kölcsönvette, hogy pótolja a súlyos sérülést szenvedő Nora Mörköt.

„Örülök, hogy részese lehetek a siófoki projektnek, amely nagyon izgalmasnak ígérkezik. Szeretnék minél sikeresebb lenni új klubommal és ennek érdekében keményen fogok dolgozni. Fontos számomra, hogy sok örömöt tudjunk szerezni a siófoki szurkolóknak” – mondta Mireya González.

A spanyol válogatott átlövő a Siófok ötödik nyári érkezője, a klub korábban már bejelentette, hogy megállapodott Andrea Peneziccsel és Tatyjana Hmirovával, majd később a norvégok világ- és Európa-bajnok kapusával, Silje Solberggel, illetve a lengyel válogatott beállóval, Joanna Drabikkal, míg a vezetőedzői posztra a norvég Tor Odvar Moent szerződtette.

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
6 órája

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
23 órája

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
Tegnap, 8:41

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54