Férfi kézi BL: Kölnben debütál a chippel ellátott labda

2018.05.05. 14:32
null
A labda közepébe helyezik el a chipet, hogy megóvják az ütközésektől
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája május végi, kölni négyes döntőjén vetik be először élesben a nyomkövető chippel ellátott labdát, az úgynevezett iBallt.

Az európai szövetség már évek óta elkötelezett híve a különböző technikai újításoknak, ebbe a sorba illeszkedik a mostani fejlesztés is, amelyen a Select dán sportszergyártó cég és a müncheni műszaki egyetem által alapított Kinexon dolgozott közösen két éven keresztül.

Az iBall egy olyan speciális labda, melynek közepébe egy nyomkövető chipet helyeztek el, ezáltal a szurkolók és a meccs résztvevői valós idejű adatokhoz juthatnak. Így például a nézők láthatják a lövések erősségét és hogy milyen távolságról eresztették el a labdát, vagy éppen a közvetítő csatorna bemutathatja egy csapat vagy egy játékos lövési térképét.

„Az iBall egy fontos lépés az európai kézilabda digitális jövője szempontjából. Az összegyűjtött adatok segítségével teljesebb képet tudunk adni erről a gyors játékról. Örülök, hogy a klubkézilabda legmagasabb szintjén tud bemutatkozni az új technológia” – mondta David Szlezak, az EHF Marketing ügyvezető igazgatója.

FÉRFI KÉZILABDA BL
NÉGYES DÖNTŐ, KÖLN, LANXESS ARÉNA

ELŐDÖNTŐ
Május 26.

15.15: Nantes (francia)–PSG Handball (francia)
18.00: Vardar Szkopje (macedón)–Montpellier (francia)

HELYOSZTÓK
Május 27.
15.15:
bronzmérkőzés
18.00: döntő

Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18

Katalán ünnep Kölnben, a Barca nyerte meg a férfi kézilabda BL-t

Kézilabda
2026.06.14. 19:43

A Magdeburg nem bízta a véletlenre, simán megnyerte a bronzmeccset a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.06.14. 16:40

Charlotte Bonaventura is megszólalt a Veszprém berlini BL-visszavágójának végén történtekről

Kézilabda
2026.05.12. 17:35

A férfi kézi BL elődöntőjében megismétlődik az elmúlt két finálé párosítása

Kézilabda
2026.05.12. 15:35

Hatalmas harc és dráma Berlinben, a Veszprém hetesekkel maradt le a négyes döntőről

Kézilabda
2026.05.06. 20:46

Borut Mackovsek: A Magdeburg megbüntetett a hibáinkért

Kézilabda
2026.05.02. 13:17
Ezek is érdekelhetik