Kézi: Nagy Kornél újabb három évig marad Dunkerque-ben

S. J.S. J.
2017.12.07. 21:13
null
Nagy Kornél alapember a Dunkerque-ben (Fotó: usdk.fr)
Örömmel újságolta a Nemzeti Sportnak a válogatott irányító-átlövő Nagy Kornél, hogy csütörtökön sikerült megegyeznie klubja vezetőivel, így további három évig Dunkerque kézilabdacsapatában marad.

 

 

A kézilabda-válogatott egyik alapjátékosa, a 31 éves Nagy Kornél telefonon elmondta a Nemzeti Sportnak, hogy feleségével, a volt válogatott Nagy Ivett-tel és két kisgyermekükkel nyugodtan és boldogan várják a karácsonyt. Ugyanis a családfő újabb szerződést írt alá a Dunkerque elnökével, Jean-Pierre Vandaele-lel, vagyis gondoskodott a szeretteiről, mert a következő három évben is a francia élcsapat vezéregyénisége lehet.

„Hála istennek jól megy a játék, hatvan perceket tölthetek a pályán, mert támadásban és védekezésben is számít rám Patrick Cazal edző – mondta Nagy Kornél. – Talán éppen emiatt volt több ajánlatom francia és külföldi kluboktól is, ám itt is kiváló megállapodást tettek elém. Nem tagadom, szívesen maradok, hiszen 2011 óta itt élek és minden tekintetben jól érzem magam, boldog vagyok a feleségemmel és a két aprósággal, a hároméves Artúrral és az egyéves Izabellel. Fiatalodó, nagy terveket szövő csapatunkban is kiváló társaságban lehetek, szóval nem volt nyomós okom a váltásra.”

Nagy Kornél szerepel a januári Eb-re készülő magyar válogatott bő keretében, és Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány együttesének is egyik oszlopa lehet a január 12–28. közötti horvátországi tornán.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: közel a hibátlan alapszakaszhoz az Éles KISE U18-as csapata

Utánpótlássport
2026.04.22. 15:49

Kézi: felvette a kesztyűt a horvátok ellen a serdülő leányválogatott

Utánpótlássport
2026.04.17. 14:07

Kézi: ketten már a négyes döntőben a korosztályos fiúbajnokságokban

Utánpótlássport
2026.04.14. 17:24

Kézilabda: párizsi tornán járt a junior női válogatott

Utánpótlássport
2026.04.13. 09:06

Kézilabda: több mint helytállás a kozármislenyi fiataloktól

Utánpótlássport
2026.04.12. 09:06

Kézilabda: sima norvégok elleni siker az ifjúsági leányválogatottól

Utánpótlássport
2026.04.09. 17:55

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
2026.04.06. 13:35

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
2026.04.06. 08:57
Ezek is érdekelhetik