Kézi: drogkereskedelemmel vádolják a Bundesliga-játékost

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.23. 08:27
null
Alekszandar Szvitlicát kokainkereskedelemmel vádolják (Fotó: westfalen-blatt.de)
Kábítószerrel való kereskedelem vádjával vizsgálat indult Alekszandar Szvitlica, a Bundesligában szereplő GWD Minden kézilabdázója ellen.

 

A nyomozást kezdeményező hamburgi ügyész kiadott dokumentumában az áll, hogy a 35 esztendős, montenegrói válogatott Szvitlica „segédkezett benne, valamint támogatta a narkotikumokkal való kereskedelmet”.

Az ügynek a jelentések szerint hét gyanúsítottja van – a tanúk elmondása alapján a vádlottak nagyobb mennyiségű kokain eljuttatásában segédkeztek, melyet Dél-Amerikából Németországba szállítottak.

Holger Posteck, Szvitlica egyik ügyvédje a botrány kapcsán kiemelte, a játékos ellen felhozott vádat egyelőre egyáltalán nem bizonyította az ügyészség. Noha Szvitlica novemberben már volt őrizetben, a jobbszélsőt akkor egy nap után elengedték.

A GWD Mindent 2011 óta erősítő Szvitlica ügyében a német klub a közleményében úgy fogalmaz, „Azt várjuk, hogy a sportoló együttműködik majd a hatóságokkal. Folyamatban lévő ügyről van szó, így Szvitlica jelenleg ártatlannak minősül. Ha végül alátámasztják a játékos bűnösségét, akkor az egyesület átgondolja a közös folytatást.”

 

Legfrissebb hírek

Patrik Schick mesterhármasával gázolt át a Leipzigen a Bayer Leverkusen

Német labdarúgás
18 órája

Zivzivadze és Goretzka is duplázott, őrült meccsen ikszelt a Bayern a Heidenheimmel

Német labdarúgás
21 órája

Egyre közelebb a La Liga ahhoz, hogy az ötödik hely is BL-indulást érjen

Bajnokok Ligája
2026.05.01. 10:18

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
2026.04.27. 19:03

Bundesliga: két vereség után újra nyert a Dortmund, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
2026.04.26. 19:26

Háromgólos hátrányból állt talpra, győzelemmel hangolt a PSG elleni BL-elődöntőre a Bayern München

Német labdarúgás
2026.04.25. 17:29

Dárdai Bence: Nagyon nehéz, de türelmesnek kell maradnom

Légiósok
2026.04.25. 09:30

A lipcseiek nyerték a magyaros rangadót

Német labdarúgás
2026.04.24. 22:28
Ezek is érdekelhetik