Férfi kézi EHF-kupa: hetesekkel folytatódik a párharc

2017.10.18. 18:00
Az Európai Kézilabda-szövetség helyt adott a szentpétervári férficsapat által beadott óvásnak, így hétméterespárbajjal folytatódik az oroszok és az izlandi Hafnarfjördur közötti párharc az EHF-kupa 2. selejtezőkörében.

Az EHF-kupa második selejtezőkörében előbb a Hafnarfjördur, majd a Szentpétervár győzött hazai pályán 32–27-re. A visszavágó hosszabbítással folytatódott, amely után 37–33-ra végeztek a felek, azaz a vendég izlandiak ünnepelhettek. A szabályok szerint azonban hosszabbítás helyett egyből hétméterespárbajnak kellett volna következnie a 60 perc után, ezért a szentpéterváriak óvást nyújtottak be.

Az EHF illetékes szerve bírói műhibára hivatkozva helyt adott az oroszok tiltakozásának, törölte a hosszabbítás eredményét, és elrendelte, hogy a visszavágónak hétméteresekkel kell folytatódnia. Az emiatt felvetődő plusz költségeket az európai szövetség állja.

A visszavágót egy litván bírópáros vezette, az EHF-ellenőr pedig egy finn úriember volt.

Az idegek csatáját jobban bíró csapat az EHF-kupa 3. selejtezőkörében az Eperjessel találkozik majd.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: leány U16-os vb: Molnár Hanna az MVP

Utánpótlássport
2026.10.25. 16:17

Kézilabda: vb-ezüstérmet szerzett az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.24. 23:36

Kézilabda: ismét nyert a franciák ellen a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.23. 16:25

Kézilabda: vb-döntőbe jutott az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.22. 20:09

Kézilabda: vb-elődöntős az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.20. 22:57

U16-os leány kézi-vb: magabiztos győzelem a fehéroroszok ellen

Utánpótlássport
2026.10.18. 19:09

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.10.16. 18:41

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.09.26. 09:11