Kézilabda: a Szeged egykori edzője Székelyudvarhelyen folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.18. 12:30
null
Dragan Djukics egy évre szerződött Erdélybe (Fotó: Szkc.ro)
Az április közepén lemondott Vlad Caba helyére a Szeged egykori edzője és a montenegrói férfiválogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Dragan Djukics lett a Székelyudvarhelyi KC új szakvezetője.

 

Az 54 éves kézilabdaedző 2000–2003-ban, illetve 2009–2010-ben a Szeged együttesét irányította, de dolgozott Jordánia, Macedónia, Svájc, Nagy-Britannia és Izrael szövetségi kapitányaként, valamint a macedón Vardar Szkopje, a portugál Madeira, és legutóbb az izraeli Maccabi Tel-Aviv edzőjeként.

„Boldog vagyok, hogy itt lehetek. Teljesen új fejezet kezdődik a klub életében, hiszen nemcsak edzőcsere történt, hanem nagyon sok játékos érkezett. Most új csapatot építünk, hat hét áll a rendelkezésünkre, hogy a bajnoki rajtig minden alapot letegyünk” – idézte az egyéves szerződést kötött Djukicsot a Szekelyhon.ro portál.

A csapat a felkészülés során egy hetet majd egy szerbiai edzőtáborban tölt, részt vesz az augusztus 11–13. közötti székelyudvarhelyi, illetve az augusztus 24–27. közötti nagykanizsai tornán is, így a szeptemberi rajtig tíz barátságos mérkőzést játszhat.

A klubnál próbajátékon szerepel a héten a zentai születésű, magyar válogatott beálló, Vilovszki Uros, aki korábban a Veszprém játékosa volt, legutóbb a német Bergischer HC együttesénél szerepelt.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: közel a hibátlan alapszakaszhoz az Éles KISE U18-as csapata

Utánpótlássport
2026.04.22. 15:49

Kézi: felvette a kesztyűt a horvátok ellen a serdülő leányválogatott

Utánpótlássport
2026.04.17. 14:07

Kézi: ketten már a négyes döntőben a korosztályos fiúbajnokságokban

Utánpótlássport
2026.04.14. 17:24

Kézilabda: párizsi tornán járt a junior női válogatott

Utánpótlássport
2026.04.13. 09:06

Kézilabda: több mint helytállás a kozármislenyi fiataloktól

Utánpótlássport
2026.04.12. 09:06

Kézilabda: sima norvégok elleni siker az ifjúsági leányválogatottól

Utánpótlássport
2026.04.09. 17:55

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
2026.04.06. 13:35

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
2026.04.06. 08:57
Ezek is érdekelhetik