Férfi kézi: Pérez Carlos visszatér a Veszprémhez

2017.06.20. 08:54
Pérez Carlos a Bors című napilapnak elmondta, hogy utánpótlásedzőként visszatér korábbi klubjához, a Telekom Veszprémhez.

A balátlövőt az al-Samal vezetősége marasztalta, és játékos-edzőként számított volna rá a következő idényben.

„Azért hiányzik az otthoni hangulat” – így él Pérez Carlos Katarban

„Sokkal megtisztelőbb, ha magyar fiatalokat, tizenéveseket edzhetek korábbi klubomban” – mondta visszatéréséről a 45 éves Pérez, aki 2013 óta szerepelt az arab országban. A Veszprém színeiben 16 idényben összesen 343 tétmérkőzésen lépett pályára és 1475 gólt szerzett, magyar válogatottként a 2004-es athéni és a 2012-es londoni olimpián is negyedik helyezett volt.

Pérez a Veszprém felnőttcsapatáról elmondta, hogy az új vezetőedző, a svéd Ljubomir Vranjes mestere a gyors futáson alapuló játékszisztémának. Ezzel, és az idén nyáron érkező játékosokkal jövőre megnyerhetik a Bajnokok Ligáját – tette hozzá.

A klub korábbi játékosai közül Gulyás Péter és Iváncsik Gergő – akik az elmúlt szezon után vonultak vissza – szintén a veszprémi utánpótlásban tevékenykednek a jövőben.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: leány U16-os vb: Molnár Hanna az MVP

Utánpótlássport
2026.10.25. 16:17

Kézilabda: vb-ezüstérmet szerzett az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.24. 23:36

Kézilabda: ismét nyert a franciák ellen a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.23. 16:25

Kézilabda: vb-döntőbe jutott az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.22. 20:09

Kézilabda: vb-elődöntős az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.10.20. 22:57

U16-os leány kézi-vb: magabiztos győzelem a fehéroroszok ellen

Utánpótlássport
2026.10.18. 19:09

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.10.16. 18:41

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.09.26. 09:11