Női kézi BL: a zsűri tagja kért időt a Vardar-edző helyett? – videó

2017.05.08. 08:08
Érdekes jelenet játszódott le a Győri ETO–Vardar Szkopje női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő hajrájában. Alig több mint egy perc volt hátra a rendes játékidőből, amikor egygólos győri vezetésnél a macedónok részéről Eduard Koksarov a zsűriasztal sarkánál várta a megfelelő pillanatot az időkérésre, de még mielőtt rászánta volna magát, a zsűri tagja kivette a T-betűt a kezéből, és elrendelte az egyperces szünetet.

A macedónok hiába reklamáltak, az időkérést meg kellett tartani. A döntő után egyébként az EHF közösségi oldalait ellepték a macedón és a román szurkolók panaszaikkal, a fenti jelenet mellett többek között azt is sérelmezik, hogy az ETO végigtámadhatta a hosszabbítás végét.

„Nagyon szeretjük a Győrt, de reálisan nézve megállapíthatjuk, ha a Vardar nyer, az is igazságos végeredmény lett volna – mondta Laurencz László volt szövetségi kapitány, a Nemzeti Sport szakértője. – Igen jól felkészített együttesek harcából került ki nyertesen az ETO, amely főleg küzdőszelleméért érdemelt dicséretet. Ez volt az a hajszál, amivel jobb volt a hosszabbításban. A Vardar helyében kicsit gondolkodnék az óváson, mert – ha jól láttam – Koksarov szakmai igazgató az egyik időkérésénél nem tette le a lapot, de a zsűri tagja szinte kivette a kezéből, és belefújt a támadásba, ráadásul gólba. Az utolsó fél percben elkövetett szabálytalanság megítélésén is lehet ütköztetni a véleményeket, mostanában ezért többször pirosat és hetest adtak, de bírója válogatja..."

„Ez már történelem, örüljünk a Győr harmadik BL-diadalának, és emlékezzünk, hogy ezt hat döntőben érte el. Kiváló egyéni teljesítmények álltak össze csapatmunkává, és még arra is képes volt az ETO, hogy a második félidő hullámvölgyéből kikecmeregjen."

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
7 órája

Női kézi BL: a címvédő megkapta a Győrt a csoportjába, megvannak a Fradi ellenfelei is

Kézilabda
2026.06.26. 11:29

Három győri, négy metzi az EHF álomcsapatában

Kézilabda
2026.06.23. 12:26

Kézilabda: a Tatabánya nem kapott szabadkártyát a BL-be, a Szeged és az FTC igen

Kézilabda
2026.06.22. 10:28

Ezért nem játszott a női kézi BL négyes döntőjében a Győri ETO klasszisa

Kézilabda
2026.06.21. 15:06

Pődör Rebeka a gólkirály, Csíkos Luca dobta a legtöbb akciógólt – a női kézilabda NB I idénye számokban

Kézilabda
2026.06.18. 11:12

Per Johansson: Vissza kell hozni Győrbe a Bajnokok Ligája serlegét!

Kézilabda
2026.06.16. 10:17

A benevezett klubok közül csak egy nem indulhat a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.06.10. 16:09
Ezek is érdekelhetik