Női kézi: Nagyobb műtét volt, mint gondoltuk – Szucsánszki

2017.04.25. 18:12
A hétfőn vállműtéten áteső Szucsánszki Zita bízik benne, hogy a tervezett babavállalás mellett lesz ideje a regenerálódásra. A Ferencváros női kézilabdacsapatának csapatkapitánya kedden elhagyhatta a kórházat.

„A doktor úr azt mondta, hogy nem erről volt szó, nagyobb műtét volt, mint amire először gondoltunk,és ez nem esett jól – mondta Szucsánszki a Fradimediának. – Most lesz időm a rehabilitációra, s bár százszázalékos biztosan nem lesz, szeretném, ha eljutnék kilencvenöt százalékig.”Szucsánszki a Fradimediának. – Most lesz időm a rehabilitációra, s bár százszázalékos biztosan nem lesz, szeretném, ha eljutnék kilencvenöt százalékig.”

A játékos vállában rögzítették az elszakadt szalagot, illetve egy korábbi sérülést is helyretettek.

„A Győr elleni kupadöntőn sérültem meg, senki sem tehetett róla, ahogy védekezés közben megtámasztottam a támadót, akkor hallottam kis reccsenést, miközben kiment a vállam. Akkor még nem éreztem, de egyre rosszabb lett, és Bukarestben a CSM elleni negyeddöntő első meccsén már nem is tudtam játszani, a visszavágóra úgy foltoztak össze” – folytatta Szucsánszki.

Az átlövő elmondta, két-három hétig fel lesz kötve a jobb karja. Négy-öt hónap alatt vissza kell építeni az izomzatát.

„Most el tudjuk kezdeni a babaprojektet, és ha az összejön, bőven lesz időm a vállam regenerálására” – mondta a Ferencváros játékosa.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: számos bizonytalan tényező nehezíti a pénzügyi tervezést az FTC-nél

Kézilabda
13 órája

Férfi kézi: válságértekezletet tartottak a Ferencvárosnál – sajtóhír

Kézilabda
2026.05.22. 20:30

Emily Vogel: Nem engedhetünk meg magunknak rövidzárlatokat

Kézilabda
2026.05.08. 13:39

Per Johansson szerint mestermunkát tettek le az asztalra a Debrecen ellen – VIDEÓK

Kézilabda
2026.05.04. 10:05

A Ferencvárosé lett a bronzérem a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2026.05.03. 17:20

Szemerey Zsófi: Az edzőnk megmondta, annak az időszaknak vége, hogy a Fradi sorban nyerte a Magyar Kupákat

Kézilabda
2026.05.02. 18:12

A második félidő döntött, az ETO legyőzte az FTC-t a Magyar Kupa elődöntőjében

Kézilabda
2026.05.02. 17:01

Szucsánszki Zitát elbúcsúztatták Esztergomban, ahol az FTC örülhetett a rangadó után

Kézilabda
2026.04.28. 19:39
Ezek is érdekelhetik