Férfi kézi-vb: a nyolc közé jutást várja a szövetség a mieinktől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.11. 13:40
null
Biztató formát mutattunk a felkészülés során (Fotó: keziszovetseg.hu)
Sajtótájékoztatót tartott a Magyar Kézilabda-szövetség a férfiak ma kezdődő franciaországi világbajnoksága előtt, Az elnökség hivatalos célként a legjobb nyolc közé jutást jelölte ki válogatottunk számára. Kocsis Máté, az MKSZ elnöke bejelentette, hogy 2017. január 1-jétől az Audi márka és a Mol-csoport a szövetség főtámogatója lett.

 

„A magyar férfi kézilabda is olimpiai ciklusokban gondolkodik, így a fő cél a tokiói olimpiai részvétel – mondta Marosi László alelnök. – A franciaországi világbajnokság egy részállomás. Rövid volt a felkészülés, de jól sikerült, ezeken a tornákon eredményesen játszott a csapat. A vébén már láthatunk olyan fiatalokat, akik a jövő csapatának meghatározó tagjai lehetnek, de persze a rutinosabb játékosok szerepe még meghatározó lesz. Két részre lehet bontani a vébét, a csoportkörből mindenképpen tovább kell jutnunk. Utána jön az egyenes kieséses szakasz, ahol a tizenhat között igen komoly ellenfeleket kaphatunk."

A helyszínen ugyan óvatosabban fogalmaztak a résztvevők, de a szövetség sajtóközleménye szerint az elnökség a nyolc közé jutást tűzte ki az együttes elé.

Kocsis Máté az eseményen hivatalosan bejelentette, hogy 2017. január 1-jétől az Audi márka és a Mol-csoport a szövetség főtámogatója lett. A szövetség elnöke gratulált a férfi juniorválogatottnak az U21-es vb-re való kijutáshoz.

„Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy magyar kapitány lehetek – vette át a szót Xavier Sabaté, aki ezúttal is magyarul beszélt. – Nem volt sok időnk, de szerintem jó csapatunk van, fiatal és rutinos játékosok keveréke. Világos a cél, meccsről meccsre kell fejlődnünk. Először jussunk be a tizenhat közé, aztán meglátjuk. Látom az önbizalmat a csapaton, és én is hiszek a fiúkban, ám reálisan kell nézni a dolgokat azok után, hogy honnan indultunk."

„Az első két meccs nagyon nehéz lesz, nem mi vagyunk a favoritok a németek és a horvátok ellen. Nyomás nélkül játszhatunk, de ha lesz rá lehetőségünk, rá fogunk menni a győzelemre. Okosan kell felépítenünk a vébét, be kell osztani az erőnket, egy vereség miatt nem fog összedőlni a világ, de egy győzelmet sem szabad túlságosan megünnepelnünk."

„A felkészülésünk jól sikerült, remek hangulatban dolgoztunk és játszottunk, de reálisan kell látnunk a teljesítményünket, az önbizalmunknak azonban jót tettek a felkészülés alatt aratott győzelmek – emelte ki Nagy László csapatkapitány. – Fontos és hasznos három mérkőzésen vagyunk túl, a kezdés előtt még a németek elleni finomhangolásra koncentrálunk. Szeretnénk pontot, pontokat szerezni a németek és a horvátok elleni első két találkozón is."

„A felkészülés önbizalomra ad okot, elbizakodottságra azonban nem, a feladatainkat elvégeztük, rengeteg taktikai elemet gyakoroltunk, a csapat teljesítményét igyekeztünk magas szintre emelni. Azt gondolom, jó úton haladunk" – tette hozzá Harsányi Gergely, a válogatott jobbszélsője.

A magyar válogatott mindössze nyolc edzéssel és öt felkészülési mérkőzéssel hangolódott a tornára, ahol az első (kötelező) feladat a csoportból való továbbjutás lesz, utána következik a sorsdöntő nyolcaddöntő.

Jó hír, hogy a keddi orvosi konzílium arra jutott, nincs akadálya a Bygma-kupán kisebb térdsérülést szenvedő Bodó Richárd világbajnoki szereplésének, így mind a 18 játékos útra kelhet Franciaországba.

A keddi pihenőnap után délelőtt a magyar keret tagjai az Elektromos-csarnokban találkoztak, ahonnan a videózás és a mintegy másfél órásra tervezett tréning után Ferihegyre mennek, s Párizson át elrepülnek Rouenba, a C-csoport küzdelmeinek helyszínére.

A mieinknél első felnőttvilágversenyén szerepelhet Balogh Zsolt, Juhász Ádám és Ligetvári Patrik. A 18-as utazó keretünket az első technikai értekezleten szűkítik 16 tagúra, a torna során két cserére van lehetőség.

A 25. férfi kézilabda-világbajnokságot január 11. és 29. között rendezik meg Franciaország nyolc városában. A magyar válogatott pénteken Németország ellen játssza első mérkőzését, majd szombaton Horvátország következik, 16-án Chile, 18-án Szaúd-Arábia, 20-án pedig Fehéroroszország lesz az ellenfél. A csoportok első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, az 5–6. helyezettek az Elnöki Kupáért folytatják a tornát.

>>TÖLTSE LE A TORNA SZURKOLÓI SZOFTVERÉT!

>> A MAGYAR JÁTÉKOSOK NÉVJEGYEIT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

A MAGYAR FÉRFIVÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI KERETE
Kapusok:
FAZEKAS Nándor (Balatonfüredi KSE), MIKLER Roland (Telekom Veszprém)
Jobbszélsők: GULYÁS Péter (Telekom Veszprém), HARSÁNYI Gergely (Grundfos Tatabánya KC)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Telekom Veszprém), BALOGH Zsolt (Mol-Pick Szeged), NAGY László (Telekom Veszprém)
Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya KC), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Mol-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (Telekom Veszprém), SZÖLLŐSI Szabolcs (Grundfos Tatabánya KC), ZUBAI Szabolcs (Mol-Pick Szeged)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Mol-Pick Szeged), DZSAMALI Iman (Meskov Breszt, fehérorosz), LIGETVÁRI Patrik (Telekom Veszprém)
Balszélső: IVÁNCSIK Gergő (Telekom Veszprém)
Szövetségi kapitány: Xavier SABATÉ
Edző: DEBRE Viktor

FÉRFI KÉZILABDA-VB (2017. január 11–29.)
CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Nantes):
Franciaország, Lengyelország, Oroszország, Brazília, Japán, Norvégia
B-csoport (Metz): Spanyolország, Szlovénia, Macedónia, Izland, Tunézia, Angola
C-csoport (Rouen): Németország, Horvátország, Fehéroroszország, Magyarország, Chile, Szaúd-Arábia
D-csoport (Párizs): Katar, Dánia, Svédország, Egyiptom, Bahrein, Argentína
A csoportok első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, az 5–6. helyezettek az Elnöki Kupáért folytatják a tornát.

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 13., péntek, 17.45: Németország–Magyarország
Január 14., szombat, 20.45: Magyarország–Horvátország
Január 16., hétfő, 17.45: Magyarország–Chile
Január 18., szerda, 14.00: Szaúd-Arábia–Magyarország
Január 20., péntek, 20.45: Fehéroroszország–Magyarország
A mérkőzéseket a Sport1 közvetíti

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik