Női kézi Eb: „Könnyen lehet, hogy négy góllal nyerünk”

2016.12.09. 16:00
Két vereség után az utolsó szalmaszálat kell megragadnia a magyar női kézilabda-válogatottnak, ha tovább szeretne jutni a svédországi Európa-bajnokság csoportköréből. Ehhez alapesetben Montenegrót kellene megvernünk legalább négy góllal (kezdés: 18.30, Tv: M4, élőben az NSO-n), ami még úgy sem ígérkezik könnyű feladatnak, hogy Dragan Adzsics együttese alapos átalakuláson ment keresztül az olimpiához képest. Kiss Éva szerint azonban egyáltalán nem lehetetlen feladat, hogy többgólos győzelmet arassunk.



„Annak ellenére, hogy a dánoktól is kikaptunk, hozzáállásban és játékban is előreléptünk. A második meccsen is sok hibát követtünk el, különösen védekezésben, de úgy gondolom, jó úton járunk. Azzal nem leszünk kisegítve, ha azokról a játékosokról beszélünk, akik nem lehetnek velünk. A legjobb, amit tehetünk, hogy saját magunkra koncentrálunk” – utalt Kiss Éva a sérült Tomori Zsuzsannára és Kovacsics Anikóra, valamint az első két meccsről lemaradó Szucsánszki Zitára.

„Még közelebb kell helyezkednünk egymáshoz és még keményebben kell küzdenünk, képes rá a csapat. Ha sikerül tovább javítani a játékunkon, akkor könnyen lehet, hogy négy góllal legyőzzük a montenegróiakat” – tette hozzá az Európai Kézilabda-szövetség honlapjának nyilatkozó Kiss.

A Magyarország–Montenegró mérkőzés 18.30-kor kezdődik, és legalább négy góllal kell nyernünk a továbbjutáshoz, ha a későbbi találkozón Dánia megveri a cseheket. Ha a már biztos továbbjutó csehek pontot szereznek a dánok ellen, elég egy góllal győznünk Montenegró ellen. Az biztos, hogy ha sikerül is a továbblépés, nem viszünk magunkkal pontot a középdöntőbe.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SVÉDORSZÁG
C-CSOPORT (Malmö)
A 3. FORDULÓ PROGRAMJA

18.30: Montenegró–MAGYARORSZÁG (Tv: M4)
20.45: Dánia–Csehország (Tv: Sport1)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 2 2 45–40 +5 4
2. Csehország 2 1 1 54–50 +4 2
3. Montenegró 2 1 1 49–49 0 2
4. MAGYARORSZÁG 2 2 41–50 –9 0


A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok:
JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA), PLANÉTA Szimonetta (Thüringer HC – Németország)
Irányító: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO)
Beállók: DOMBI Luca (Mosonmagyaróvár), KISFALUDY Anett (Érd), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), TRISCSUK Krisztina (Siófok)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

Tartalék: SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Legfrissebb hírek

Golovin Vlagyimir: Megkérdeztem Klujbert, mi nem mehet így tovább

Kézilabda
2026.03.11. 13:42

Klujber Katrin: Ez nem mehet így tovább!

Kézilabda
2026.03.08. 19:13

Ez most sima volt: kilenc góllal kikaptunk Dániától a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
2026.03.08. 17:32

Idegenben kellene visszavágni a dánoknak

Kézilabda
2026.03.08. 10:34

Szemerey Zsófi: A címeres mezben bele kell állni a kemény munkába

Kézilabda
2026.03.05. 20:42

Ennyi hiba nem fért bele, a dánok két góllal legyőztek minket Tatabányán

Kézilabda
2026.03.05. 19:28

Simon Petra: Fontos, hogy visszaszerezzük az önbizalmunkat a világbajnokság után

Kézilabda
2026.03.05. 12:33

Klujber Katrin: Semmilyen teher nincs rajtunk

Kézilabda
2026.03.04. 10:11
Ezek is érdekelhetik