Kézilabda: Zsiga Gyula lett az MKSZ szakmai igazgatója

2016.12.19. 17:33
Zsiga Gyula látja el januártól a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szakmai igazgatói feladatait.

Az EHF-mesteredző, Bajnokok Ligája-győztes tréner kinevezésével együtt az MKSZ honlapján hétfőn azt is közölték, hogy a szövetség égisze alatt zajló edzőképzés átalakul, és a Nemzetközi Edzőképző Központ, valamint annak igazgatója, Marczinka Zoltán vezetésével megújul.

Novák András főtitkár leszögezte, hogy „szükségszerű volt az operatív feladatok újrastrukturálása a szövetségi munkában, hiszen olyan ponthoz érkeztünk, amikor a jelenlegi edzőképző-rendszerünk átalakításra szorul”.

Hozzátette, Marczinka Zoltánra óriási feladat hárul, így a továbbiakban nem tudja ellátni szakmai igazgatói feladatait is, amely szintén teljes embert kíván.

Az 57 éves Zsiga Gyula edzőként a Dunaferr női csapatával Bajnokok Ligáját (1999), EHF-kupát (1998) és európai Szuperkupát (1999) is nyert, a Vasast pedig BEK-döntőig (1994), majd City Kupa-döntőig (1995) vezette.

Legfrissebb hírek

A jó játékvezető résen van – Bonifert Ferenc és Wiedemann Viktor a Szabaddobásban

Kézilabda
3 órája

A Győr vereségéről, a Metz sikeréről és a válogatott jövőjéről beszélt Golovin Vlagyimir

Kézilabda
2026.06.09. 14:50

Ilyés Ferenc a szabadkártya-lemaradásról: Nem sportszakmai döntés született...

Kézilabda
2026.06.09. 14:10

Nagyon jó hírt posztolt a súlyos betegséggel küzdő Zsiga Gyula

Kézilabda
2026.06.04. 21:23

Siti Beáta és Skaliczki László is Török Bódog-életműdíjas

Kézilabda
2026.05.12. 14:30

Chema Rodríguez: 50 százalék az esély a továbbjutásra a szerbek ellen

Kézilabda
2026.05.08. 11:03

80 éves lett Vanyus Attila, az MKSZ korábbi alelnöke, az ETO ügyvezetője

Kézilabda
2026.04.30. 16:09

A női ifjúsági BL négyes döntőjébe jutó három magyar csapat edzői voltak a Szabaddobás podcast vendégei

Kézilabda
2026.04.27. 10:58
Ezek is érdekelhetik