Női kézi: az ETO első fokon pert nyert korábbi átlövője ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.27. 09:25
null
Susann Müller kapura tör az ETO mezében – győri időszaka végén már nem lehetett erre rávenni (Fotó: Veres Viktor)
Első fokon az Győri Audi ETO KC nyerte meg azt a pert, amelyet egykori játékosa, Susann Müller indított a klub ellen, mert a német átlövő szerint jogtalanul mondtak fel neki 2015 áprilisában – számolt be róla a kisalfold.hu megyei honlap.

 

A sztori dióhéjban: az ETO 2015. április 4-én hat góllal kikapott a Bajnokok Ligája-negyeddöntőben a Vardar Szkopjétól. Ambros Martín vezetőedző a meccs után a csapat előtt vette elő hozzáállása miatt Susann Müllert. A német játékos erre leült a padra, levette a cipőjét, az edző pedig úgy értékelte, cserbenhagyta a csapatát. A játékos a másnapi edzésre sem ment el ezután. Ezt követően volt még egy SMS-váltás Martín és Müller között, aztán a játékos elment Németországba, úgy érezte ugyanis, hazai orvosra van szüksége.

Mindez április 7-én történt, viszont Susann Müller a keresőképtelenségét csupán április 9-től tudta hitelt érdemlően igazolni, vagyis az azt megelőző tréning(ek) mulasztásával kimeríthette a szerződésszegést.

Dr. Gottlieb László bíró elsősorban erre hivatkozva döntött úgy, hogy elutasítja a felperes kérelmét, emellett kötelezi 250 ezer forint ügyvédi díj és másfél millió forint illeték megfizetésére.

A Kisalföld beszámolója szerin ugyanakkor a per még csak az első félidejénél jár, az ETO vezetést szerzett, de Müller ügyvédje már a tárgyalás után közvetlenül jelezte, megfellebbezik a döntést, míg a klub természetesen elfogadja azt.

Legfrissebb hírek

A benevezett klubok közül csak egy nem indulhat a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.06.10. 16:09

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2026.06.08. 21:06

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
2026.06.08. 19:51

„Elnézést, győriek, de nektek már van hét elsőségetek” – az először BL-győztes Metz ETO-ba igazoló MVP-je

Kézilabda
2026.06.08. 11:22

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.06.08. 00:03

Fodor Csenge: Saját magunkat vertük meg

Kézilabda
2026.06.07. 22:35

„Bouktit-t nem tudtuk megállítani” – a visszavonuló Hagman szerint az MVP volt a Metz nyerőembere

Kézilabda
2026.06.07. 21:26
Ezek is érdekelhetik