Női kézi BL: elégedett az EHF, hosszú távra Budapest lehet a megoldás

2016.05.09. 10:50
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) főtitkára, Michael Wiederer a szervezet hivatalos honlapjának nyilatkozva dicsérte a budapesti négyes döntő rendezését – és elmondta, hogy hosszú távú szerződés megkötése a magyar szövetség célja.

„Három évvel ezelőtt az a kérés érkezett hozzánk az európai topkluboktól, hogy szervezzünk egy olyan eseményt, amely a kölni négyes döntőhöz hasonló. Budapesten debütált a final four, majd meghosszabbítottuk két évvel a szerződést, most pedig tárgyalunk a magyar szövetséggel. Szeretnék, ha hosszú távú szerződést kötnénk” – árulta el Wiederer.árulta el Wiederer.

„A szervezők nagyszerű munkát végeztek akkor is, amikor nem volt magyar csapat a négyes döntőben, tele voltak a lelátók. Ebben a szezonban négy remek klub vívott meg a trófeáért, és már az elődöntők rendkívüli izgalmakat hoztak. Négy hatalmas szurkolótábor érkezett, parádés hangulatos teremtve. A régi formátum szerint a finálé csak Győrben és Bukarestben lett volna igazán érdekes, de a final four formátum és a televíziós szerződéseink miatt az egész kontinens figyelme ide irányult. Jó hírverés volt ez a női kézilabdának.”

Legfrissebb hírek

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
Tegnap, 9:32

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
2026.08.14. 19:26

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
2026.08.14. 16:00

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46

Kari Brattset Dale: Már nagyon hiányzott a kézilabda

Kézilabda
2026.07.27. 14:59