Férfi kézi BL: a Veszprémről álmodozik a Kielce elnöke

2016.05.05. 18:16
Bertus Servaas, a Kielce férfi kézilabdacsapatának elnöke abban reménykedik, hogy az MVM Veszprémmel játszhatják a Bajnokok Ligája idei döntőjét.

A kölni négyes döntő sorsolásán a Veszprém a Kielt, a Kielce a PSG-t kapta ellenfélül az elődöntőben. Ennek nagyon örül Bertus Servaas, a Kielce első embere.

„A PSG-t vagy a Kielt akartam kapni, ugyanis az álmomban Kielce–Veszprém döntőt rendeznek – nyilatkozta Servaas az egyik lengyel lapnak. – Történelmi mérkőzés lenne, két olyan csapat között, amely még sosem nyerte meg a Bajnokok Ligáját. Ráadásul ennek a két klubnak vannak a legjobb szurkolói Európában, ami szintén a Kielce–Veszprém finálé mellett szól. Szóval nagyon örülök neki, hogy elkerültük a magyar csapatot az elődöntőben.”

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (KÖLN, MÁJUS 28–29.)
A május 28-i elődöntő párosítása:

15.15: Vive Tauron Kielce (lengyel)–PSG (francia)
18.00: THW Kiel (német)–MVM VESZPRÉM (magyar)
Május 29.
15.15: a 3. helyért
18.00: döntő

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
5 órája

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
19 órája

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
Tegnap, 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28
Ezek is érdekelhetik