Női kézi BL: több mint egy meccs – jön a magyar el Clásico

2016.04.01. 17:25
null
A két zöld-fehér klub ezúttal a BL-ben találkozik (Fotó: EHF)
Az EHF Tv hangulatvideóval vezeti fel a női kézilabda Bajnokok Ligája magyaros negyeddöntőjét, a Győri ETO és a Ferencváros összecsapását. A szerkesztők egyszerűen csak magyar el Clásicóként aposztrofálják a párharcot.

A videóban Szucsánszki Zita, az FTC csapatkapitánya arról beszél, a klubnál ugyan nem várják el a négyes döntőbe jutást, de a csapat nagyon szeretne ott lenni a budapesti final fourban.

Ambros Martín, a Győr vezetőedzője szerint a női kézilabda különösen népszerű Magyarországon, és a szurkolók is már nagyon várják az összecsapást.



„A legnagyobb hiba az lenne, ha elbíznánk magunkat a legutóbbi győzelem miatt! – idézi Kari Aalvik Grimsbőt a Győr hivatalos honlapja. – Az FTC remek erőkből áll, és az utolsó pillanatig küzdenek minden meccsen, ugyanúgy, ahogy mi is tesszük. A szombati meccsen látott hibáinkat javítanunk kell, és teljes koncentráltság mellett jó eredményt érhetünk el már az első meccsen is. Örülünk, hogy több mint kétszáz győri szurkoló elkísér minket Dabasra, és szurkol majd nekünk, erre is nagy szükség lesz.”

NŐI KÉZILABDA BL
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

CSM Bucuresti (román)–Rosztov-Don (orosz) 26–25 (11–12)

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–GYŐRI AUDI ETO KC, szombat, 15.00 (Tv: Sport1)
HCM Baia Mare (romániai)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), szombat, 13.00 (Tv: Sport1)
Vardar Szkopje (macedón)–Larvik (norvég), szombat, 17.30 (Tv: Sport1)
A párharcok győztesei bejutnak a május 7–8-i budapesti négyes döntőbe.

Legfrissebb hírek

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
Tegnap, 9:32

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
2026.08.14. 19:26

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
2026.08.14. 16:00

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46

Kari Brattset Dale: Már nagyon hiányzott a kézilabda

Kézilabda
2026.07.27. 14:59