Női kézi BL: a negyeddöntőben kapott ki először a Rosztov

Vágólapra másolva!
2016.03.31. 19:31
Elszenvedte első vereségét a Rosztov-Don a női kézilabda Bajnokok Ligája 2015–2016-os szezonjában. Az orosz csapat a negyeddöntő első mérkőzésén 26–25-re kapott ki a román CSM Bucuresti otthonában, de így sem rosszak az esélyei a visszavágó előtt.

A bukarestiek újra számíthattak a térdsérüléséből felépült Line Jörgensenre, ami nagyot lendített a CSM támadójátékán. A dán jobbátlövő góljainak is köszönhetően a 10. percben 6–5-nél vezetett először a román együttes. Az egész meccsre jellemző volt a hullámzó játék, mindkét félnek voltak jó periódusai, a Rosztov a gyors lerohanásaira építve a szünetben 12–11-re ment.

A második játékrész közepén úgy tűnt, sikerül komolyabb előnyre szert tennie a CSM-nek, de 22–18 után sorozatban öt gólt szerzett az Ilina vezette Rosztov, így ismét megfordult az állás. Kiélezett hajrá következett, amelyben a vendégek hetest is hibáztak, Oana Manea pedig ziccerben indulhatott, de elkapkodta, csapata azonban így is örülhetett a 26–25-ös sikernek. A Rosztov első vereségét szenvedte el a sorozatban.

NŐI KÉZILABDA BL
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

CSM Bucuresti (román)–Rosztov-Don (orosz) 26–25 (11–12)
G:
Martín, Torstensson 5-5, Gulldén, Jörgensen, Rodrígues 3-3, Bradeanu, Curea 2-2, Fisker, Manea, Varzaru 1-1, ill. Ilina 9, Szeny 5, Borscsenko, Mahanahrova 3-3, Petrova 2, Bobrovnyikova, Simkutye, Szlivinszkaja 1-1
KÉSŐBB
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–GYŐRI AUDI ETO KC szombat, 15.00 (Tv: Sport1)
HCM Baia Mare (romániai)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) szombat, 13.00 (Tv: Sport1)
Vardar Szkopje (macedón)–Larvik (norvég) szombat, 17.30 (Tv: Sport1)
A párharcok győztesei jutnak be a május 7-8-i budapesti négyes döntőbe.

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
5 órája

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53

Simon Petra: Van esélyünk az első két helyre a BL-csoportban

Kézilabda
2026.01.18. 19:03

A Ferencváros nem kímélte a Podravkát, nyolc góllal nyert Érden a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.18. 17:36

Óriási meglepetés Győrben: a Loki szakította meg a címvédő nagy sorozatát

Kézilabda
2026.01.17. 19:41
Ezek is érdekelhetik