Női kézi: norvég világbajnokok várnak a Fradira és az Érdre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.20. 10:48
null
Szucsánszki Zitáék Budapesten legyőzték a Larvikot (Fotó: Földi Imre)
A Ferencváros női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája középdöntőjében a Larvik vendége lesz szombaton, míg az érdiek a KEK-negyeddöntő első mérkőzésén az Issy Paris-t fogadják.

 

NEM FESZÜLNEK RÁ

A Ferencváros már biztosította a helyét a BL negyeddöntőjében, ám ha a középdöntő utolsó két fordulójában a Larviktól és a nagybányaiaktól is kikap, könnyen a középdöntős csoport negyedik helyére zuhanhat vissza, ami a negyeddöntőben minden bizonnyal majdnem reménytelen podgoricai kirándulást eredményezne.

„Jobb volna a második vagy a harmadik helyen végezni, bár a Győr vagy a Vardar is nehéz ellenfél a legjobb nyolc között – mondta Elek Gábor, az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője. – De nem feszülünk rá, kimegyünk Norvégiába, megtesszük, amit tudunk, és lesz, ami lesz. Elvégre nincs okunk idegeskedni: a Magyar Kupában a négy között vagyunk, a bajnokságot vezetjük, a BL-ben már biztosan bejutottunk a negyeddöntőbe – a szezon előtt kitűzött célok mindegyikét megvalósítottuk. A Larviknak viszont élet-halál kérdés a meccs, mert még ki is eshet. Igyekszünk felszabadultan játszani, megpróbálunk a lehető legjobban koncentrálni és úgy hazajönni, hogy elmondhassuk, minden tőlünk telhetőt megtettünk.”

A két csapat budapesti mérkőzésén a Ferencváros diadalmaskodott.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. CSOPORT, 5. FORDULÓ

15.00: Rosztov-Don (orosz)–Fleury (francia)
19.00: Larvik (norvég)–FTC-Rail Cargo Hungaria (Tv: Sport1)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
HCM Baia Mare (romániai)–Thüringer HC (német) 38–27 (19–12)

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Rosztov-Don (orosz) 8 7 1 211–188 +23 15
2. Baia Mare (román) 9 5 4 241–226 +15 10
3. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 8 4 2 2 230–217 +13 10
4. Larvik (norvég) 8 4 4 213–204 +9 8
5. Fleury Loiret (francia) 8 2 2 4 203–214 –11 6
6. Thüringer HC (német) 9 1 8 216–265 –49 1

 

NEM TUDNI, MIRE KÉPESEK

Ha nem is annyi, mint a Larvikban, norvég világbajnok az Issy Paris Handban is található. Stine Oftedal és Pernille Wibe mellett a párizsi együttesnek francia (Coralie Lassource), montenegrói (Marija Jovanovics – bár ő keresztszalag-szakadás miatt ebben a szezonban már nem játszhat) és lengyel (Karolina Zalewska) válogatott játékosa is van, nem vár tehát könnyű feladat az Érdre.

„Nagyon várjuk már az első meccset, ez lesz az egyik legfontosabb párharc a klub, de mondhatjuk, hogy minden kerettag életében is – szögezte le Barján Bianka, az előző idényben EHF-kupa-elődöntős Érd irányítója. – Sokat videóztunk, készültünk a párizsiak játékára, támadási és védekezési variációira. Csak a felvételek alapján mégis nehéz megmondani, hogy pontosan mire képesek a franciák, viszont meccs közben nagyon sok mindenben okosabbak lehetünk, és a visszavágó előtt a hibákat is jobban látni fogjuk.”

NŐI KÉZILABDA KEK
NEGYEDDÖNTŐ, 1.MÉRKŐZÉS

17.00: Érd–Issy Paris Hand (francia) (Tv: Sport1)
A visszavágót február 27-én rendezik.

Legfrissebb hírek

Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

Kézilabda
2 perce

Már az elődöntőben összekerült egymással az ETO és az FTC a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
17 órája

Csíkos Luca: Azért dolgozom, hogy mindennap jobb legyek a tegnapi énemnél

Kézilabda
2026.02.26. 09:46

Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben

Kézilabda
2026.02.25. 15:39

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
2026.02.23. 08:23

Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás

Kézilabda
2026.02.22. 17:50

Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 17:30

A DVSC hazai győzelemmel zárta a csoportkört a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 15:33
Ezek is érdekelhetik