Férfi kézi: Tóth Edmond váltja Rosta Istvánt az egri kispadon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.17. 17:43
Kikapott a férfi kézilabda-bajnokságban a sereghajtó Mezőkövesdtől a közelmúltban három rutinos idegenlégióssal megerősített Eger SBS-Eszterházy, amelynek edzője, Rosta István szerdán lemondott. A volt válogatott beálló vezetésével tavaly története során először jutott fel az NB I-be a hevesi gárda. Az új tréner a Lajosmizséről érkező Tóth Edmond, a korábbi válogatott jobbátlövő, aki először áll NB I-es gárda élére.

„Tóth Edmond kinevezésével új korszak veszi kezdetét a klubnál, a szakember érkezésével pedig reményeink szerint új impulzusok érik a bennmaradásért ádáz harcot vívó felnőttcsapatot – kezdte szavait Szabó Róbert, az egri klub társadalmi elnöke a Kemény Ferenc Sportcsarnokban tartott sajtótájékoztatón. – Mielőtt azonban az új tréner méltatásába kezdenék, szeretném köszönetünket kifejezni a leköszönő edzőnek, Rosta Istvánnak az elmúlt másfél év elévülhetetlen munkájáért. Nem felejtjük, hogy az ő munkásságának is köszönhető, hogy az egri férfi kézilabda az élvonalba jutott. Az utóbbi időszak tapasztalatait górcső alá véve azonban úgy éreztük, lehettünk volna eredményesebbek is, István pedig levonva a következtetést bejelentette lemondását. Döntését elfogadva olyan megújulást szorgalmaztunk, amely kellő lendületet adhat a hátralévő bajnoki mérkőzésekre, céljaink eléréséhez. Olyan fiatal magyar edzőt szerettünk volna, aki kellően ambiciózus, és lehetőleg legyenek helyi gyökerei. Rövid idő alatt kellett megoldást találni az edzőkérdésre, és Tóth Edmond az imént említett kritériumok mindegyikének megfelel.”

Tóth Edmond 1999-ben bajnok, egy évvel később Magyar Kupa-győztes lett a Dunaferr-rel. A 37-szeres válogatott jobbátlövő később hat évet légióskodott Spanyolországban, játékos-pályafutását 2013-ban fejezte be, azóta az NB I/B-s Mizse KC edzője volt.

„Ismerős közegbe kerültem, otthonosan mozgok Egerben, ezért is nagy öröm, hogy olyan városban kezdhetem NB I-es edzői pályafutásom, amely közel áll a szívemhez – idézi az egri klub honlapja Tóth Edmondot. – Nagyon komoly feladat vár ránk, de a csapat fizikailag és szakmailag egyaránt jól felkészített, minden feltétel adva van ahhoz, hogy eredményes munkát végezhessünk. Minden tudásommal azon leszek, hogy sikerüljön kiharcolnunk a bennmaradást, elfogadtatni a filozófiámat a játékosokkal, s egységet alkotva közös cél legyen az NB I-es tagság meghosszabbítása. A csapat felét jól ismerem, többek játékostársaim is voltak, ezt mindenképpen előnynek tartom. Intelligens, profi mentalitású kézilabdázók, akik hiszem, hogy az új szerepkörben is elismernek, és egy emberként sorakoznak fel mögöttem. A keret többi részét az előző bajnokságból, illetve nemzetközi mérkőzésekről ismerem. Az első edzésen átbeszéltük az elvárásaimat, nézeteimet, mozogtunk egy jót, egyértelműen pozitívak a benyomásaim. Hiszem, hogy ezek a játékosok sikeréhesek, és közösen azon leszünk, hogy elérjük a céljainkat.”

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Mol-Pick Szeged 20 19 1 665–493 +172 38
2. Grundfos Tatabánya KC 20 17 2 1 541–449 +92 36
3. Balatonfüredi KSE 19 13 2 4 522–445 +77 28
4. Csurgói KK 20 13 2 5 524–485 +39 28
5. Váci KSE 20 8 2 10 543–582 –39 18
6. Balmazújváros KK 19 7 2 10 469–481 –12 16
7. Komló 20 7 1 12 471–527 –56 15
8. B. Braun Gyöngyös 19 7 1 11 445–463 –18 15
9. Orosházi FKSE 19 4 5 10 458–483 –25 13
10. PLER Budapest 19 6 1 12 454–513 –59 13
11. Ceglédi KKSE 20 5 3 12 518–567 –49 13
12. Eger Eszterházy SZSE 20 5 1 14 456–535 –79 11
13. Mezőkövesdi KC 19 4 2 13 449–492 –43 10
Legfrissebb hírek

Férfi kézi NB I: a Tatabánya válogatott beállót, a Győr gólkirályt igazol

Kézilabda
2026.06.04. 16:06

A Veszprém a Szeged fölé nőtt, de mi vár rá a következő idényben?

Kézilabda
2026.06.04. 08:40

Érzelmes búcsú: Ligetvári Patrik mezcserével köszönt el Bodó Richárdtól – videó

Kézilabda
2026.06.03. 09:45

Sokba került a Szegednek a több mint nyolcperces gólcsend, megszerezte 30. bajnoki címét a Veszprém!

Kézilabda
2026.06.02. 20:52

Már Szegeden bajnok lehet a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.06.02. 09:47

Fazekas Máté: Nem szabad csalódottnak lennünk, meg kell nyerni a szegedi meccset!

Kézilabda
2026.06.01. 10:19

Ligetvári Patrik: Tízpercnyi jó játék kedden biztosan nem lesz elég

Kézilabda
2026.05.31. 13:36

A Veszprém majdnem kétórás csatában nyerte meg a döntő első meccsét a Szeged ellen

Kézilabda
2026.05.29. 20:59
Ezek is érdekelhetik