Férfi kézi: Dujsebajev beadta önéletrajzát, új munkája lehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.19. 20:09
A korábban a magyar férfi kézilabda-válogatottat is irányító Talant Dujsebajev elküldte az önéletrajzát a férfiválogatott élére szövetségi kapitányt kereső lengyel szövetség vezetőinek. A kirgiz-spanyol szakember az egyike annak a 12 jelöltnek, akik esélyesek a Michael Biegler távozása után megüresedett posztra.

A lengyelek eddigi kapitánya, a német Michael Biegler január 27-én mondott le, miután együttese az Eb-középdöntőben 37–23-ra kikapott a horvátoktól. A januári Eb házigazdái a hetedik helyen zárták a kontinensbajnokságot, olimpiai pótselejtezős csoportjukban azonban így is toronymagas esélyesnek számítanak.

Szerb sajtóértesülésekre hivatkozva korábban már beszámoltunk róla, hogy a Kielce vezetőedzőjeként dolgozó Dujsebajev átveheti a lengyel válogatott irányítását is, most pedig újabb információk láttak napvilágot a téma kapcsán. A szakember megerősítette, elküldte önéletrajzát a lengyel szövetségnek.

„Harcolok a posztért. Szeretném átvenni a nemzeti csapat irányítását, és a lengyel válogatott élén könnyebb dolgom lenne, mivel beszélem a nyelvet, ismerem a bajnokságot és a játékosokat, valamint magyar kapitányként tapasztaltabb lettem. Felkészültebb edző vagyok” – mondta Dujsebajev az EFE spanyol hírügynökségnek.

A február 3-i határidőig 12 szakember nyújtotta be igényét a posztra, de a lengyel szövetség nem hozta nyilvánosságra a jelöltek névsorát. A helyi sajtóban felröppenő hírek alapján Dujsebajev mellett Piotr Przybecki, Damian Wleklak, Marcin Lijewski, Rafal Kuptel, Jaroslaw Cieslikowski, Krzysztof Kisiel, Dragan Djukics, és még négy, meg nem nevezett szakvezető közül kerül ki az új szövetségi kapitány.

Hogy kire esik a választás, február 26-án derül ki.

ÚTON RIÓBA – FÉRFI KÉZILABDA
AZ OLIMPIAI INDULÓK (összesen 12 olimpiai hely):
• Brazília (rendező)
Franciaország (világbajnok)
Argentína (a Pánamerikai Játékok 2. helyezettje)
Katar (az ázsiai selejtező győztese)
Egyiptom (az Afrika-bajnokság győztese)
Németország (az Európa-bajnokság győztese)
[plusz
• a hat továbbjutó az olimpiai selejtezőről]
AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐSÖK (összesen 12 hely):
• Lengyelország, Spanyolország, Dánia, Horvátország, Szlovénia, Macedónia (a 2015-ös vb 3–9. helyezettje)
Irán, Bahrein (az ázsiai selejtezőtorna 2–3. helyezettje)
Chile (a Pánamerikai Játékok 3. helyezettje)
Norvégia, Svédország (a két legjobb, kvótával még nem rendelkező válogatott az Eb-ről)
Tunézia (az Afrika-bajnokság 2. helyezettje)

AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐCSOPORTOK BEOSZTÁSA (3 csoport 4-4 csapattal, 2-2 továbbjutóval):
1. csoport: Lengyelország, Macedónia, Chile, Tunézia
2. csoport:
Spanyolország, Szlovénia, Irán, Svédország
3. csoport:
Dánia, Horvátország,Norvégia, Bahrein

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: jön a Veszprémmel a fiú ifjúsági BL négyes döntője

Utánpótlássport
2 órája

Kézi: odaértek az akadémiák közé a Budaörs korosztályos leánycsapatai

Utánpótlássport
2026.06.10. 14:05

Kézi: történelmet írtak a debreceni lányok az ifi BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2026.06.08. 19:20

Kézilabda: a Veszprém az U20-as, az FTC az U18-as fiúbajnok

Utánpótlássport
2026.06.07. 20:27

Kézi: nagy csatában kikapott a Győr a Bukaresttől az ifi leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 14:38

Kézilabda: a DVSC nyerte az első elődöntőt az ifjúsági leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 11:31

Kézilabda: jön az ifjúsági leány BL budapesti négyes döntője

Utánpótlássport
2026.06.05. 09:01

Kézilabda: mindent vitt a Győri ETO a leány négyes döntőkben

Utánpótlássport
2026.05.31. 21:20
Ezek is érdekelhetik