Izzadtságmentes kezdés, 19 gólos sikerrel nyitottak a vb-n Görbiczék

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2015.12.05. 17:50
null
Könnyed siker kezdésként a vb-n (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Szombaton, a Dániában zajló 2015-ös női kézilabda-világbajnokság első játéknapján a magyar válogatott 39–20-as győzelmet aratott Tunézia ellen.

ÖSSZEFOGLALÓ

Első vb-meccsünkön a Kiss – Kovacsicz, Zácsik, Szekeres (támadásban Szamoránsky), Tomori, Szucsánszki, Kovacsics sorral kezdtünk.

Az már az első tíz perc alapján kiderült, hogy csak rajtunk múlik, mi lesz a végeredmény. Az afrikai csapat támadásaiban nem volt átütőerő, sokszor csak Muna Sebbah-tól várták, hogy majd ő megoldja. Ezt persze tudták a mieink is, az irányítóra előzetesen is külön készültünk.

2. FORDULÓ, A-CSOPORT (DEC. 6.)
16.15: Japán–Montenegró (Tv: Sport1)
18.30: Szerbia–MAGYARORSZÁG (Tv: Sport1)
20.45: Tunézia–Dánia (Tv: Sport1)
TOVÁBBI MENETREND!

Ha pontosabbak vagyunk, és nem találjuk el annyiszor Esraf Abdallah-t, még nagyobb lehetett volna a különbség. A tunéziai kapust dicséri, hogy sokszor ziccerben kellett hárítania. Negyedóra után jöttek a cserék nálunk, az első félidőben Bíró Blankán kívül már minden mezőnyjátékosunk belekóstolhatott a vb légkörébe.

Minderre meg is volt a lehetőség, mert a kihagyott helyzetek ellenére kényelmesen, 11 góllal vezettünk a szünetben.

A második félidőre érkezett Bíró Blanka a kapunkba, de közben fellazult előtte a védekezés, a két beállóval is próbálkozó tunéziaiak kilenc perc alatt annyi gólt dobtak, mint az egész első félidőben.

Ráadásul Bíró a bokáját fájlalva hagyta el a pályát, az orvosi stáb egyből rögzítette a lábfejét.

Az ellenfélnél Muna Dzslezi volt elemében, de Sebbah is nagyon magára talált. Potyogtak a gólok, a csapatok a saját kapujuk előtt már kevésbé jeleskedtek. A biztos vezetésünk nem forgott veszélyben, a szünetbeli különbséghez még nyolcat hozzáraktunk, és végül 39–20-ra nyertünk. Az feltétlenül pozitívum, hogy egy kevésbé acélos csapat ellen mindenki felvehette a ritmust.

Vasárnap a szerbek ellen már nehezebb feladatra kell készülnünk, ott az első félidőben látott védekezésünkre lesz szükségünk.

ÍGY LÁTTA ZÁCSIK SZANDRA A MÉRKŐZÉST

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–TUNÉZIA 39–20 (16–5)

Herning, 7900 néző. V: Alpaidze, Berezskina (oroszok)
MAGYARORSZÁG: KISS É. – Kovacsicz 3, TOMORI 6, Szucsánszki 3, Szamoránsky P. 2, ZÁCSIK 4, Kovacsics 2. Cs: Bíró B. (kapus), Szekeres, Görbicz 5 (1), Mayer 3, Planéta, Bódi 3, Triscsuk 3, Erdősi 4, Bulath 1
TUNÉZIA: Abdallah – Szfar-Ben-Sker 1, Dardur, SEBBAH 10 (2), Kuki 2, Huildi, Amis. Cs: Ben Szlama (kapus), Tumi, Redzseb, ZSLEZI 5, Geriszi, Hamruni, Rezgui 1, Zsuini 1
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–1. 8. p.: 4–3. 16. p.: 9–3. 26. p.: 12–5. 36. p.: 20–8. 43. p.: 26–13. 48. p.: 30–15. 55. p.: 35–19
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/2

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Dánia–Japán 30–21 (17–11)
Ld: Gravholt 6, ill. Honda 5
Montenegró–Szerbia 28–28 (16–14)
Ld: K. Bulatovics 8, ill. Krpezs, Zsivkovics 6-6

B-CSOPORT (NAESTVED)
Svédország–
Angola 37–23 (18–12)
Ld:
Hagman 8, ill. Matilde André 6
Kuba–Lengyelország 22–27 (11–12)
Ld: Ayling 8, ill. Kudlacz 11
Hollandia–Kína 42–21 (19–9)
Ld: Abbingh és Broch 7-7, ill. Zsu Csiao 5

C-CSOPORT (KOLDING)
Brazília–Dél-Korea 24–24 (10–12)
Ld: Rodrigues-Belo 7, ill. Rju Eun Hi 7
Franciaország
–Németország 30–20 (16–7)
Ld: Pineau 7, ill. Müller 9
Argentína–
Kongói DK 23–15 (11–10)
Ld: Pizzo 5, ill. Mwasesa Mwange 6

D-CSOPORT (FREDERIKSHAVN)
Norvégia–Oroszország 25–26 (11–14)
Ld: N. Mörk 6, ill. Vjahirjeva 9
Spanyolország–Kazahsztán 31–10 (16–5)
Ld: Martín 6, ill. Tankina 4
Románia–Puerto Rico 47–14 (23–3)

Ld: Chiper 10, ill. Hiraldo 5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik