Női kézi-vb: Görbiczék szívhez szóló levelet kaptak a legendáktól

2015.12.05. 11:56
A dániai női kézilabda-világbajnokság rajtja előtt Guricsné Pásztor Erzsébet, az 1965-ben világbajnok magyar női válogatott kapitánya az ötven évvel ezelőtti aranyérmes csapat még élő és Magyarországon lévő tagjai nevében szívhez szóló levelet írt Görbicz Anitának és a magyar csapatnak.

,,Fogjatok össze, mert a Mi példánk is mutatja, hogy az összetartó közösség bármit elérhet az életben. Álmodjatok bátran, mert együtt sikerülhet. (...) A válogatott csapat mezén árválkodó csillag (az 1965-os, eddigi egyetlen magyar vb-cím jelképe – a szerk.) viselje gondotokat, s ha úgy adódik, lelje meg a párját. Szívből kívánunk minden jót az egész csapatnak és az egész stábnak!”

A világbajnokság előtti összefogást jól jelzi az is, hogy eddig példa nélkül álló módon a férfiválogatott is kifejezte jókívánságait a lányoknak: „Csapatunk december 13-án kezdi meg felkészülését a januári, lengyelországi Európa-bajnokságra. Célunk megegyezik a női együttesével: fókuszban az olimpiára, illetve az olimpiai selejtezőtornára való kijutás áll. A férfiválogatott a női csapat legnagyobb szurkolójaként sok sikert, eredményes szerepelést kíván Németh András együttesének, és bízik benne, hogy nyáron Rióban két magyar kézilabda-csapatért is szoríthatnak a magyar szurkolók! Hajrá, magyarok – Dániában is!”

Az 1965-ben világbajnok női és az Európa-bajnokságra készülő férfiválogatott jókívánságaira a női csapat kapitánya, Görbicz Anita válaszolt meghatottan: „Köszönjük szépen ezt a különleges figyelmességet a magyar kézilabdázás egyetlen világbajnok csapatától és férfiválogatottunktól is, nagyon jólesik. Eddig is éreztük, tudtuk, hogy nagyon sokan szurkolnak nekünk, hogy nem magunkat, nem is csak a kézilabdát, hanem az egész országot képviseljük, de az ilyen gesztusok még több erőt adnak. Szerintem talán még gólokban is mérhető, így ha valamikor eggyel, kettővel nyerünk, akkor ahhoz hozzájárult az 1965-ös csapat és a fiúk támogatása is. Köszönjük!”

Legfrissebb hírek

„Elviselhetetlenné vált a fájdalom” – női kéziválogatottunk kulcsembere a nehéz pillanatokban már Los Angelesre gondol

Kézilabda
2026.05.05. 11:11

Montenegró, Szlovénia és Izland lesz a magyar női kézilabda-válogatott ellenfele az Eb-n

Kézilabda
2026.04.16. 18:40

Női kézi Eb: Nagyváradon játszik a magyar válogatott

Kézilabda
2026.04.13. 12:25

Véget ért a női kézilabda Eb selejtezősorozata, teljes a mezőny

Kézilabda
2026.04.12. 20:56

Vámos Petra: Még mindig vannak hibák, de ez a két mérkőzés határozottan jobb volt

Kézilabda
2026.04.12. 09:36

Sima győzelem, helyenként jó játék a csehek ellen, megvan a négyes döntő az Eurokupában

Kézilabda
2026.04.11. 19:37

Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került be a keretbe

Kézilabda
2026.04.09. 15:30

Tizenkilenc góllal győztük le a törököket az Eurokupa-mérkőzésen

Kézilabda
2026.04.08. 19:30
Ezek is érdekelhetik