Férfi kézi: 524 BL-gólos játékost igazolt a Szeged

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.21. 11:03
null
Szergej Gorbok az orosz válogatott mezében (Fotó: Reuters)
A Mol-Pick Szeged hétfőn a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a fehérorosz születésű, orosz válogatott kézilabdázót, Szergej Gorbokot. A macedón Vardar Szkopje 33 éves balátlövője jövő nyáron csatlakozik a szegediekhez.

 

A 196 centiméter magas, fehérorosz-orosz kettős állampolgárságú balátlövő 2016 nyarától érvényes szegedi szerződése két évre szól. Szergej Gorbok eddigi pályafutása során 524 gólt dobott a Bajnokok Ligájában.

„A Vardarhoz 2017-ig kötötte volna szerződés, ő azonban nálunk szerette volna folytatni a pályafutását. Úgy gondolom, nagy erősítése lesz a csapatnak, egy nemzetközileg is jegyzett, nagy rutinnal, remek eredményekkel rendelkező kézilabdást sikerült Szegedre csábítanunk” – idézi a klub honlapja dr. Szűcs Ernő Pétert, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóság elnökét.

Gorbok a 2003–2004-es idényben mutatkozott be a BL-ben, ekkor az ukrán Zaporizzsja játékosa volt. Pályafutását a fehérorosz Arkatron Minszkben kezdte, később szerepelt a szlovén Celje, a német Löwen, az orosz Csehov, majd újból a Löwen csapatában, mielőtt 2014 nyarán a Vardarhoz igazolt. A Szeged ellen a Vardar, a Löwen és a Csehov színeiben is pályára lépett.

A 1982. december 4-én Minszkben született kézilabdázó 42-szer (193 gól) játszott a fehérorosz, 6-szor (35 gól) az orosz nemzeti csapatban. A Bundesliágban 109 meccsen lépett pályára, és 261 gólt dobott, és ezt mind akcióból érte el – összegzi a játékos pályafutását a pickhandball.hu.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: a NEKA otthonában is nyert a Tatabánya

Kézilabda
12 órája

Férfi kézilabda NB I: Bajnokok Ligája-győztes játékost igazolt a Győr

Kézilabda
20 órája

Férfi kézi NB I: november 26-án pótolják be a félbeszakadt meccset

Kézilabda
2025.11.10. 20:42

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
2025.11.10. 07:03

Kigyulladt a szomszédos uszodában a szauna, félbeszakadt a Budai Farkasok–Budakalász bajnoki

Kézilabda
2025.11.09. 19:57

Elmozdult az utolsó helyről a Balatonfüred a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.11.08. 20:08

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

Drámai végjáték Szegeden, hatgólos hátrányból felállva nyert a Veszprém

Kézilabda
2025.11.08. 18:28
Ezek is érdekelhetik