Női kézi BL: olcsóbban vehet jegyet a final fourra decemberben

Vágólapra másolva!
2015.11.27. 14:33
Október végén elindult a jegyárusítás az idény női klubkézilabdás csúcseseményére, a májusi, budapesti EHF final fourra, és az első hetekben már csaknem ezer belépő talált gazdára. A szervezők december 1. és 24. között újabb meglepetéssel készülnek: az érdeklődők karácsonyig 10 százalékos kedvezménnyel válhatják meg belépőiket, a legszerencsésebb jegyvásárlók pedig értékes kézilabdás ajándékokat is nyerhetnek.

2014 és 2015 után jövő májusban is Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg a női klubkézilabdázás csúcseseményét. A 2015–2016-os szezonban két magyar csapat is pályázik a final fourba jutásra, a 2011-ben és 2012-ben KEK-győztes, magyar bajnoki címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria és a 2013-ban és – az első budapesti négyes döntőt megnyerve – 2014-ben is Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO. A május 7–8-i final fourra már október végén elindult a jegyárusítás az interneten, december 1. és 24. között azonban ismét olcsóbban, 10 százalékos kedvezménnyel válhatók meg a belépők.

Minden kézilabdabarát, aki ebben az időszakban vásárol belépőt, 10 százalék kedvezménnyel részt vehet a karácsonyi ajándéksorsoláson, és értékes kézilabdás relikviákat nyerhet. A játékban való részvételt a szervezők számára küldött e-mailben ([email protected]) kell jelezni a név, a postacím és a telefonszám, valamint a megvásárolt jegy sorszáma és helye (szektor, sor, szék) megadásával.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, FINAL FOUR
KEDVEZMÉNYES JEGYVÁSÁRLÁS 2015. DECEMBER 1. ÉS 24. KÖZÖTT
1. kategória:
39 990 forint (kb. 130 €) – kedvezményes ár december 1–24-ig: 35 900 forint (kb. 117 €)
2. kategória: 27 990 forint (kb. 90 €) – kedvezményes ár december 1–24-ig: 25 190 forint (kb. 81 €)
3. kategória: 19 990 forint (kb. 65 €) – kedvezményes ár december 1–24-ig: 17 990 forint (kb. 58 €)

Legfrissebb hírek

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

A jó formában játszó FTC fogadja a rossz sorozatban lévő Ljubljanát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.24. 07:33

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53

Simon Petra: Van esélyünk az első két helyre a BL-csoportban

Kézilabda
2026.01.18. 19:03
Ezek is érdekelhetik